Tolna Megyei Levéltári Füzetek 11. Tanulmányok (Szekszárd, 2006)

Töttős Gábor: A tolna megyei időszaki sajtó kezdetei • 371

hogy nem akarja az „értékesb termékeket" elvonni a szépirodalmi lapoktól, az már Aiszóposz rókájának savanyú a szőlő! logikájához mérhető leginkább: egyetlen krajcárt sem tudtak volna fizetni egy jobb versért, még ha mindjárt Arany János küldi is az újságnak. Ezt persze éppúgy tudta az üzeneteket író szerkesztő, mint a hírlapok világában csak kissé is jártas literátor: aligha okozott gondot, hogy színvonalas verseket elutasítottak volna. Ami az ismeretterjesztést illeti, ennek célkitűzése valóban nemes, bár megvalósításába számtalan akadály gördült. Az említett koleráról szóló dr. Sass István cikken kívül csupán Kiss Gyula által írt Levelek gőzerővel sorozhatok ide, amennyiben útleírást tartalmaz, nem is színvonal nélkül. Ez a mű nyolc héten keresztül, a 30-37. számokat teszi változatosabbá; közöl ismereteket, tágítja a világképet, s mivel témája utazás, még hosszúsága sem zavaró. Veszélyei mégis vannak: az addig tárcákat író Borzsák Endre, Mányoki Tamás és Kálmán Dezső (valamennyien lelkészek) hoszszas hallgatásba burkolóznak, semmi nem ösztönzi őket irodalmi működésre. Meg is kérdezi őket a harminchetedik szám szerkesztői üzenete: „M. T. úrnak Nagy-Székelyben, Rh. (Rhadamantus = Kálmán Dezső írói álneve) úrnak Kölesden és B.E. úrnak Szegzárdon. Mi az oka a hosszas hallgatásnak? Pedig tudhatná a szerkesztő, hogy ha szeptember 24-től november 12-ig egyebet nem közöl a Kiss Gyula tárcájánál, ez talán elbátorítja addigi munkatársait, akik persze egyéb lehetőség híján hűek maradtak... A tárcarovatról mégis, minden hibája és hiányossága ellenére megállapíthatjuk, hogy az újság többi részéhez képest legjobb volt: toborzott olvasókat és erre a műfajra alkalmasabban hegyezett tollú munkatársakat. Eredményesen küzdött a kezdeti anyaghiány ellen, mert addig pihenő erőket késztetett munkára. Szolgált némi újdonsággal és olvasmánnyal is, amit - dicséretére legyen mondva - sohasem a budapesti lapokból ollózott, (bár lehet, hogy ebben tapasztalatlansága és Boda Vilmos járásbíró jogérzete akadályozta), hanem a megye irodalmi hajlamú, ráérő embereitől kért vagy kapott. Maga Boda is írt, méghozzá tíz tárcára való anyagot (vagy többet, ha valamelyik kideríthetetlen álnév mögött is ő rejSzerkesztői üzenetek = TK 1. évf. 1873. nov. 12. 37. sz. 2. p. 395