Tolna Megyei Levéltári Füzetek 11. Tanulmányok (Szekszárd, 2006)

Töttős Gábor: A tolna megyei időszaki sajtó kezdetei • 371

teljesebb képet kaphassunk, szükséges néhány szót szólnunk erről az egyesületről. Bodnár István 1916-os vissza visszaemlékezése i n szerint Boda Vilmos „több társával együtt a hetvenes évek ele­jén megalakítja a Haladókört". Valójában ez a szervezet már 1866. január 30-án létrejött és megalkotta alapszabályait. Az ak­kori nevén „Szegzárdi kör cimii társas egylet alapszabályainak felterjesztése a Belügyminiszterhez", l hamarosan meg is valósult. A változtatás nélkül jóváhagyott alapszabályokat a Belügyminisz­térium Szlávy József államtitkár személyében - röpke két és fél év múlva (!) - 1868. augusztus 30-án írta alá. Az elképzeléseket az alapszabály 1. §-a így rögzíti: ,,A Szegzárdi Kör célja, hogy tagjai egy közös gyülhelyen a barátsá­gos közlekedésnek, kedvderítő társalgásnak, jobb ízlésű időtöltés­nek, és átalján műveltebb mulattalásnak kellemeit hírlapok, folyó­iratok és könyvek olvasásával, teke- és társasági kártya játékokkal kényelmesen élvezhessék". 19 Tagjai legalább három évre kötele­sek belépni, évenként 8 osztrák értékű forint tagdíjat (a vidékiek, vagyis a nem szekszárdiak félannyit) fizetnek. A 8. § szerint ,,A választmány... az irodalmi termékeket a közgyűlés által adott irány szerint beszerzi... ". ,,A könyvtárnok az egyleti hírlapokra, folyóiratokra, s könyvtárra ügyel, és erről rendes lajstromot (!) ,,, 20 vezet . Mindez azonban nem előlegezné meg, hogy az egylet újságot jelentessen meg. Az indokokat nem is itt kell keresnünk, hanem egyrészt abban, ami az alapszabályokból következik, de kimaradt, másrészt a tagok személyében. Mert igaz ugyan, hogy a paragra­fusok közé nem került be, de a kérvényen az szerepel: „a szellemi műveltség emelésére, és társas élet nemesb élveinek előmozdítására egyletet alakítani óhajtván" született a felter­jesztés. Nyilvánvaló, mivel az 1867 előtti helyzet bizonytalanná tette volna ezzel a megfogalmazással a jóváhagyást, a céloknak ez a tágabb értelmezése csak hallgatólagos volt. Aligha vette volna jó 17 B.(odnár István): Boda Vilmos. (Nekrológ.) In.:TEK 26. (12.) évf. 1916. aug. 31. 62. sz. 1-2. p. 18 TMÖLAI 1868/1090. sz. 19 U. o. 20 U. o. 21 U.o. 381

Next

/
Oldalképek
Tartalom