Tolna Megyei Levéltári Füzetek 11. Tanulmányok (Szekszárd, 2006)
Csekő Ernő: A katonaság és csendőrség az 1901. évi „véres” pincehelyi választáson és pótválasztáson • 329
kerületet, és tért vissza állomáshelyeire. Az 1415-941 szavazatarányban Rátkay győzelmét hozó választást követően a katonaság közreműködéséért az október 18-ai ülésén a Központi Választmány jegyzőkönyvileg mondott köszönetet Albach vezérőrnagynak. 78 Összességében elmondható, hogy az október 2-i választást követően a hatalmas karhatalmi közreműködéssel és igen komoly szervezőmunkával a megye közigazgatásának sikerült megelőznie, hogy az első választás szomorú eseményei csak részben is megismétlődjenek. Ennek volt köszönhető, hogy nemcsak a választáson, hanem Pincehelyen és a kerület községeiben a választást megelőző éjszaka, illetve másnap a választók beutaztatása is viszonylag békés volt. Amint a katonaság parancsnoka, Albach vezérőrnagy fogalmazott: „a kirendelt fegyveres erő létszáma az adott viszonyok között éppenséggel nem volt nagy, hanem arra, tekintettel a pincehelyi lakosság nagy izgatottságára mindvégig föltétlenül szükség volt, ". A fennmaradt iratokból és táviratokból pedig az is leszűrhető, hogy a katonai karhatalom használata az előírtaknak megfelelően történt. Schwetz választási elnök rendelkezéseit a közigazgatás vonalán, ügyelve a törvényesség betartására, Simontsits főjegyző hajtatta végre. A választási elnöknek a környező településeken lévő katonaság Pincehelyre történő bevonulását elrendelő utasítása kapcsán a főjegyző például külön felhívta a szolgabírák figyelmét, hogy a 1899:XV. törvénynek megfelelően a katonai karhatalom „ választóknak választás székhelyére való bekísérésére fel nem használható, hanem csak azok szabad bevonulása biztosítására vehető igénybe." Simontsits Elemér főjegyző 16-án éjfélkor hagyta el Pincehelyt, Szévald Móric tamási járásbeli főszolgabíró pedig 17-én délben, miután a csendőrség nyugalomról tett jelentést. A főjegyző belügyminiszternek illetve főispánnak küldött október 17-i jelentése, TMÖL Al 1755/1901. TMÖLKVjkv. 1901/65-66.; Tvm 1901. október 20. 3. p. Idézi: Tvm 1901. október 20. 3. p. Simontsits főjegyző október 16-án éjjel 1 óra 5 perckor feladott körtávirata, TMÖLAI 1755/1901. 349