Tolna Megyei Levéltári Füzetek 11. Tanulmányok (Szekszárd, 2006)
Dobos Gyula: Adatok a bonyhádi Kliegl család történetéhez • 185
meg. " Összességében azonban találmányai iránti nagy érdeklődés kézzelfogható eredménye gyakorlatilag minimális lett. Kliegl József, 1819 körül alapított családot, feleségül vette nemes Weindl Annát. Házasságukból 1820-ban Laura, 1821-ben Dénes, 1826-ban Karolina, 1828-ban József, 1835-ben Ilona, 1838-ban Ottó, 1839-ben Róbert, 1841-ben Jenő született. Nem kis gondot jelentett a népes család ellátása és különösen a költséges, szinte kizárólag kiadással járó, bevételt alig, legfeljebb hírnevet eredményező feltalálói tevékenység finanszírozása. A feltaláló túlélte a szabadságharc-, a neoabszolutizmus korát, sőt néhány év erejéig belekóstolhatott a kiegyezés utáni alkotmányos mindennapokba, de szellemi termékei hasznosítása nem adatott meg számára. Az 1850-es években Kliegl József a József téri Cziráky- ház harmadik emeletén húzódott meg. „Kölcsönkér egy zongorát, s a kottaállvány helyére kis szekrényt szerel, csodálatos szerkezettel forgó korongot rejt a szekrénybe, a korongon kottapapír, merre a zongorabillentyűk játékát pontosan jegyzi a kis szerkezet. A város kezd csodájára járni a találmánynak, a Vasárnapi Újság is bemutatja, lelkes fölszólításokat intéznek a közönséghez Pákh Albert és Tomory Anasztáz, gyűjtés indul meg s végre is néhány ezer forintért megvásárolják a magyar lángelme találmányát és lelkes ünnepség keretében helyezik el a Nemzeti Múzeumban." A cikkíró megkísérelt utánajárni a találmánynak, kutatása azonban sikertelen maradt. A múzeum igazgatója elrendelte a dokumentumok felkutatását, de szigorú rendelkezése ellenére semmilyen feljegyzést sem találtak a találmányról. Az újságíró bizalmas közlésre hivatkozva írja, hallotta, hogy a múzeum leltárába szereplő zongorát valamelyik múzeumigazgató „kölcsönadta" egy zongorával nem rendelkező, de zongorázni szerető, megbízható hivatalnokának. Az a játékközben kopogó hangjegyző készüléket leszerelte. Amikor meghalt, özvegye visszaadta a zongorát, de a hangjegyző a padláson maradt.'" Az újságíró nem adta fel a reményt. Az OMGE Közlöny egyik régi számában Kliegl aratógép találmányáról is írt. A működés 8 órai Újságban 1923. jún. 17-én megjelent cikk 221