Tolna Megyei Levéltári Füzetek 11. Tanulmányok (Szekszárd, 2006)

Kaczián János: A Tolna megyei akadémikusok • 23

rúk történetének nélkülözhetetlen új eredményeit tartalmazzák, amelyeket az egyetemi hallgatók is haszonnal forgathatnak " „Köszönöm az értékes kiadványokat. Örülök annak is, hogy szorgalmas munkálkodásotok közepette az országos gondokat is szíveteken viselitek. " 51 „ Örömmel tölt el, hogy most rövid időn belül ennyire gazdag termést takarít be egy régi jó emberem, akinek tudományos munka felé tett első lépéseit annak idején saját szememmel láthattam "' Dr. Szita László levelezéséből az is kiderül, hogy a konferen­cia kötet többek között eljutott Göncz Árpád, Habsburg Ottó, Kosáry Domokos, Köpeczi Béla, Boros Péter mellett számos jeles tudományos, közéleti személyiséghez. A levelezés arra is rávilá­gít, hogy egy többszerzős mü szerkesztői munkája milyen nehéz a sok, gyakran határidőt be nem tartó szerzővel Az 1994. április 11 —í beszámoló szerint folytatódtak a kutatá­sok a Bécsi Állami és Hadi Levéltárban, a Müncheni Országos és Hadi Levéltárban, a Báden-Würtenbergi Állami Levéltárban, a Vatikáni Titkos Levéltárban, a Bolognai Egyetemi Könyvtár Marsigli Gyűjteményében valamint az Urbinói Egyetemi Könyv­tár Veteráni Gyűjteményének páratlan értékű, magyar vonatkozá­sú irataiban. Befejeződött a feltáró munka a Müncheni Bajor Nemzeti Könyvtár magyar vonatkozású nyomtatványainak, egy­korú kéziratainak feltárása és másolatainak elkészítése. A szakala­pítvány támogatásával két tanulmány készült el illetve jelent meg 1993-ban és 1994-ben. Ekkor már nyomdában volt A Körösök és Maros vidékének felszabadítása a török alól 1686-1696. Jelen­tős előrelépésről olvashatunk a beszámolóban. Befejezéshez köze­ledik az 1688-1693 közötti dokumentumok megjelenésre előkészí­R. Várkonyi Ágnes tanszékvezető egyetemi tanár 1993. június 8-i leveléből. Szabad Györgynek a Magyar Országgyűlés Elnökének 1993. június 7-i , OE/2253/1993. sz. leveléből. MTA Történettudományi Intézetéből Spira György írta a levelet 1993. június 7-én. A Békés Megyei Levéltár jelentette meg 1995-ben a 10 íves kötetet Gyula kapitulációja 300 évfordulója alkalmából. Szita László szerkesztő munkatár­sa volt a kötetben Somody Ferenc ny. ezredes, hadtörténész, dr. Pakuts Béla latin-francia tanár, dr. prof. Kun József, Borsy Judit levéltáros és dr. Gerhardt Seewann müncheni könyvtárvezető. 106

Next

/
Oldalképek
Tartalom