Tolna Megyei Levéltári Füzetek 10. Tanulmányok (Szekszárd, 2002)

Hódi István: Az öreg tölgy mesél: Gemenc • 289

Széles szárnyát egyszer-kétszer suhogtatni kezdi. Elindul az egész csapat, szinte vezényszóra, Az első kört tiszteletként a tó fölött rója. Szárnyaiknak csattogása dübörgő zajt áraszt, Mint amikor gyorsan tépik a végbéli vásznat. Egyre feljebb emelkednek az éji szállástól, Elcsendesül a tókörnyéki libagágogástól. Kisebb-nagyobb csapatokra szakadnak a légben, Eltűnnek a horizonton a keleti fényben. Tollruhájuk feleslegét a tó vizén hagyják, Névjegy nélkül nem maradhat egy éji mulatság. Forgótó Gemencnek szívében sebes áradáskor, Olyat lehet látni, mint tán sehol máshol. Benne nagy kerek tó súlyommal, hínárral, Partja szegélyezve odvas nagy fűzfákkal Körben forog vize szemmel láthatóan, Innét kapta nevét igen találóan. Szélén mély az iszap, ember meg nem járja, Közepén vizének nem találsz aljára. Partján sás és káka sűrűn nő és nagyra, Benne jár le inni erdőnek a vadja. Testes öreg csukák, súlyom alá bújva, Megkövülten lesnek keszeg zsákmányukra. Október végére csendesek az esték, Bikák haragjukat mind elkeseregték. Sárköz földjein már zöldek a vetések, Nappal a vadlibák rajtuk legelésznek. Amikor az alkony lassan kezd leszállni, Csapatuk elindul a tóra meghálni. Hangos gágogással jelzik, hogy már jönnek, Szelíden fölverik tó körül a csöndet. Magasan röpülve, a tavat kémlelik, Mintha csak éreznék, hogy jöttüket lesik.