Tolna Megyei Levéltári Füzetek 10. Tanulmányok (Szekszárd, 2002)

Hódi István: Az öreg tölgy mesél: Gemenc • 289

megállóhelyül is szolgált az arra haladóknak. Amikor a régi kocsmaépületben laktam 1947-ben mint erdész, egy szép tavaszi napon jött egy jóvágású öreg bácsi, köszönt és leült a nyitott tornácra megpihenni. Hellyel kínáltam, de azt mondta, neki jó ott, és nem kelt fel. Azt mondta, eljött utoljára megnézni azt a helyet, ahol annyi szép napot töltött mint fiatal kocsmáros, és olyan sok jó decsi szagos bort mért ki. A bácsit Bujdosó Jánosnak hívták. Akkor 83 éves volt, nemsokára valóban meghalt. A csárda életében híres csaplárosnét még én is ismertem. Bözsi néninek hívták, a 40-es években már öregasszony volt. Róla mesélték, az üveges táncot hét határon nem tudta senki úgy járni papucsban és csípőre tett kézzel mint ő. Szépen énekelte a régi nótákat. A csárda forgalma ősztől tavaszig mindig élénk volt. Régebben főleg a közelben lévő tóban dunai malmok molnárjai és legényei, részben a favágók, halászok és fuvarosok révén. Ezek jövet-menet igencsak benéztek a csárdába, ki pálinkára, ki borra. De zene is sürün szólt az erdő alatt lakó cigányok közreműködésével. Tudomásom szerint a bajai híd körül lévő erdészek is elvetődtek ide egy kis vigasságra. Az alábbi esemény is ezt támasztja alá. Az első világháború utáni zűrzavaros időben a magyar Vöröskereszt jótékony célú vadászatot próbált szervezni a Budapest lakosai ellátásának javítására. A csárdánál volt a gyülekező. Hajtók általában cigányok voltak. A hideg reggel pálinkázással kezdődött a vadászok részéről, utána forralt borral folytatódott. A cigányok sem maradtak tétlenek, a velük hozott szerszámok hamarosan megszólaltak. A vadászat ezután már ki tudja, hogy fontossági sorrendben hol következett. Mindez két napig tartott. Amikor már a szereplők kidőltek és újra kezdtek józanodni, felvetődött a kérdés, hogy most mi legyen. Erre az egyik öreg vadász a homlokára csapott és azt mondta: Bejelentjük, hogy a vadászatot megtartottuk, de az most eredménytelenül végződött. A legközelebbi biztosan eredményes lesz. Az épület 1920 óta cserepes, azelőtt nádas volt. Nem messze volt a rávaló, jó néhányszor leégett. Meséltek olyan esetet, hogy amikor bent mulattak, kívül égett a nádtető, valaki fölgyújtotta. A másik két csárda, a keselyüsi és a kutyatanyai is élénk forgalmat bonyolított le. Az egyik a siói révátkelés, a másik a szekszárdi út végénél, Gemenc kapujában. Sokszor a munkások fizetése előtt szólt már a 319