Tolna Megyei Levéltári Füzetek 10. Tanulmányok (Szekszárd, 2002)
Kárpáti Andrásné: Julius Liebbald működése Tolna megyében • 251
philosofice élt.'" 111 1846 augusztus 3-án szólította el a halál dombóvári otthonában. Tengelicen helyezték örök nyugalomba. 112 * * * Július Liebbald élete és munkássága egy tipikus XIX. századi honorácior példája. Munkásságát három területen tudtuk nyomon követni: gyakorló orvos, természettudós, és közéleti ember. Orvosként számos esetben bizonyította szakmai felkészültségét. Soha nem zárkózott el a segítségadástól. Betegségét félretéve munkája mindig előtérbe került. Elsősorban állatgyógyászként működött, és a járványok idején minden tudását latba vetve ténykedett. A tudományos életben is sok sikert ért el. Vizsgálódásai középpontjában az állatok álltak, de semmi nem kerülte el a figyelmét, ami a természettel volt kapcsolatos. Megfigyeléseit azért írta le, hogy mások is hasznosíthassák. Tudományos munkásságát számos akadémia, tudományos társaság elismerte, és tagjai közé sorolta. Többek között a prágai, erfurti, hallei, altenburgi, würtenbergi, jenai, regensburgi, würtzburgi, zürichi, hassiai, brunni, dresdai, grazi, klagenfurti és a moszkvai természettudós társaságok tagként, vagy levelező-tagjukként ismerték. 113 A sikert azonban nem nyújtották tálcán. Főként a georgikoni évek alatt nagyon sok megpróbáltatás érte. Nehezen viselte a megaláztatásokat, a kiszolgáltatottságot, az elvtelen intézkedéseket. Betegségét az itt eltöltött időben szerezte, viszont itt ismerkedett meg Rumy Károllyal, akivel barátságuk egész életükre szólt. Tolna megyébe kerülése után életének egy nyugalmasabb időszaka következett. Csapóhoz fűződő kapcsolata nagyon sokat jelentett számára. Az igaz, hogy az Esterházyak alkalmazottja volt, de minden tudásával a megye szolgálatában állt. Csapó felismerve Liebbald rendkívüli tehetségét, áldozatkész munkáját, hivatali 111 TMÖLKözgy.i. 167/1847. 112 TMÖL. Dombóvár rk. akv. 1846. aug. 3. Sírkövén olvasható: LIEBELD GYULA / ORVOS TUDOR / MEGHALT: DOMBÓVÁROTT/ 1846-K ÉVI AUGUSZTUS HÓ 3-ÁN /AVATOTT TERMÉSZET BÚVÁRT/ERÉNYES EMBER BARÁTOT/ ÉS HŰ TANÁCS ADÓT /KI /MÉLY TUDOMÁNYINAK MALASZTIVAL / FELEIT TETTLEG BOLDOGÍTANI / FOGYTIG MEG NEM SZŰNT./ IGAZ TISZTELŐINEK./ A FÖLD NÉPEIVEL VEGYÜLT KÖNYEI E SÍRBA / ROKON ÉRZELMŰ KEDVELTEI KÖZÉ KISÉRTÉK / 1846-K ÉVI AUGUSZTUS HÓ 5-ÉN TENGELICZÉN 113 TMÖL. Közgy. i. 167/1847. 274