Tolna Megyei Levéltári Füzetek 10. Tanulmányok (Szekszárd, 2002)

László Péter: A Bonyhád-környéki Székely Telepes Községek Szabadművelődési Hivatala • 201

szakmunkásképzéssel párhuzamosan lehetőség nyílt volna internátussal rendelkező népfőiskola indítására. A szervezés 1946 őszén beindult, igazgatónak Szakács Antalt kérték föl, a megvalósítására azonban az elképzelt formában nem került sor. Előadások - tanfolyamok Az ismeretterjesztés alapfokaként a közműveltségi előadásokat, illetve az előadás sorozatokat jelölte meg a rendelet. Ilyenek a téli hónapokban minden településen indultak az érdeklődésnek megfelelő témákban, kötetlen formában. Előadássorozatnak a 40 óránál kevesebb időt felölelő foglalkozást nevezték. Leglátogatottabbak a történelmi sorsfordulókhoz kapcsolódó, forradalmakról, szabadságharcokról szóló előadások voltak. Rákóczi, Kossuth, Dózsa mellett a nemzet költői ­különösen Petőfi - vonzották a közönséget. A szabadművelődési hivatal által szervezett, tanárokból álló előadói csoport járta téli estéken a falvakat. Kovácsy Pál kérte a minisztériumot, hogy az előadók munkájának megkönnyítésére dolgozzanak ki érdeklődésre számot tartó előadásokat. Javasolt témái között olvashatjuk a népi írókat, a szabadság költészetét, a népi kultúrát, a szovjetek jelentőségét, a Duna völgy múltja, jelene, jövője, a magyar parasztforradalmakat, az 1947. évi párizsi békeszerződést. 33 Évek során az igények is változtak. Egyre több helyen igényelték a természettudományos jellegű (csillagászati, földrajzi, biológiai) előadásokat. Tanfolyamnak a 40 órát meghaladó, szervezettebb keretek között, állandó hallgatósággal induló, általában valamilyen szakmai jellegű előadássorozatot nevezték. A tanfolyam elvégzését oklevéllel igazolták. A tanfolyamoknak az évek során rendkívül gazdag, változatos formái működtek a körzet településein. Anyagi támogatásukba bekapcsolódtak a szakminisztériumok is. Léteztek egy-egy szakág fogásait elsajátító tanfolyamok (szarvasmarha, baromfi, juhászat, szőlészet, méhészet), de voltak átfogó, általános ismereteket nyújtó formák UMKL XIX-I-l-i/1946 17. doboz Dokumentumok (1945-1949) Kossuth K. 1988. 215

Next

/
Oldalképek
Tartalom