Tolna Megyei Levéltári Füzetek 10. Tanulmányok (Szekszárd, 2002)

László Péter: A Bonyhád-környéki Székely Telepes Községek Szabadművelődési Hivatala • 201

kulturális kérdések szerepeltek. Egy-egy füzet foglalkozott a paraszti szövetkezeti mozgalom hagyományaival, a népkönyvtárak létesítésével, a gazdakörök létrehozásával, a paraszti kultúra ápolásával, müsorajánlással. E sorozat harmadik füzete a népfőiskolák működtetéséhez adott gyakorlati tanácsokat. A program szerint az újjáélesztett népfőiskolai mozgalom célja a jobbágyi alázatot nem ismerő, müveit, öntudatos magyar paraszti réteg megteremtése volt, amely az országból - Németh László szavaival- „Kert-Magyarországot" varázsol. Úgy gondolták, hogy sok olyan parasztemberre lesz szükség, aki a saját családján kívül hajlandó és képes felvállalni a szűkebb és tágabb közösség sorsának irányítását is. Tehát a szervezők szándéka szerint a népfőiskolák a falusi vezetőképző tanfolyamok szerepét is betöltötték volna. A kérdés körül kialakuló vita azt eredményezte, hogy a célok között első helyre végül mégis a parasztifjúság elmaradt ismereteinek pótlását tették. A felvázolt program mögött Illyés Gyulán, Veres Péteren, Németh Lászlón kívül ott állt a korabeli magyar értelmiségi elit jelentős része. A jövő megtelt reménnyel, vagy inkább illúzióval. Ebbe a különös, várakozó, reménykedő hangulatba kell behelyeznünk a népfőiskolai mozgalmat. Meg kell jegyeznünk, hogy már az indulásnál számos kérdőjellel találkozhatunk. A népi-paraszti kultúrára épülő magyar jövőkép ugyanis erős politikai és ideológiai töltetet hordozott. Politikai üzenete az volt, hogy a magyar jövő letéteményese az „érintetlen erkölcsű és kultúrájú," magántulajdonnal rendelkező kis- és középbirtokos parasztság. A program arra épült, hogy ezt a földosztás után megerősödő társadalmi réteget a művelődés eszközeivel is segítse. A munkáspártok és a baloldali liberális értelmiség a kisparaszti jövőképet kirekesztőnek, téveszmének, elméletileg megalapozatlannak, gyakorlatilag kivihetetlen zsákutcának minősítette. A kultúra kincseiből eddig kizárt társadalmi rétegek felemelése azonban mind a Magyar Kommunista Párt / MKP/, mind a Szociáldemokrata Párt / SZDP / programjában szerepelt, így a szabadművelődés és a népfőiskola programja - egy időre - szabad utat kapott. 22 A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt határozatai 1944­1948. Kossuth K. 1967. 210

Next

/
Oldalképek
Tartalom