Tolna Megyei Levéltári Füzetek 10. Tanulmányok (Szekszárd, 2002)
Ruzsa Éva. Egy kisnemesi család két generációjának küzdelme a deklasszálódás ellen • 115
Özvegy Lippich Istvánné és Lippich Dezső részére az 1331 n.öl nagyságú Gesztenyés-dülői szőlő éves jövedelmén kívül havi 50 Ft-ot biztosít. Ujfalusy 1882 közepéig rendszeresen fizet, ezután a járadék csökkentve majd rendszertelenül érkezik, míg végül a többi örökös nagyobb szükségleteire hivatkozva elmarad. Az özvegy az árvaszékhez fordul, s a kiskorúakkal szembeni özvegyi jogának elsőbbségét hangsúlyozva a gyám helyreutasítását kéri. Az árvaszék Ujfalusy meghallgatása után elutasítja beadványát, hivatkozván az átadott szőlő haszonvételén túl arra, hogy a hagyaték „számszerinti osztályának" meghatározatlansága miatt nem lehet megállapodni egy rögzített összegű havi járadék juttatásában. 73 A történtek mögött elsőre valóban Ujfalusynak az özvegy iránti ellenszenvét gondolnánk. Ha azonban egybe vetjük a kamatés ingatlan-jövedelmeket az örökösök hétköznapi kiadásaira fordított összegekkel, meggyőződhetünk Ujfalusy körültekintő eljárásának helyességéről. Az 1881 augusztusától 1882 decemberéig a kamatokból és az ingatlanokból körülbelül 2900 forintnyi bevétel származott, amelyekből az örökösök szükségleteire 2017 Ft fordíttatott. Ehhez járultak még az adó, a perköltségek, a gyám díja, a biztosítás, a szőlőművelési költségek. 1883 után, a befolyó kamatok csökkenésével, a bartinai szőlő eladását követően az abból származó bevétel kiesésével szinte csak a házbérleti díjak maradtak, amelyet egy időre adóhátralék címén az adóhivatal is lefoglalt. Ettől kezdve a gyám a kiskorúak ellátására az árvatárból kérte az elhelyezett tőkék után járó kamatok kiutalását. Felvetődhet a kérdés, hogy miből biztosította az özvegy maga és a fia megélhetését, hiszen a gesztenyési szőlő haszna ezt egészében nem fedezhette, s a neki juttatott és át-, majd eladott ingóságok, nem pótolhatták a kieső támogatást. Az iratok között 187778-ból származó kölcsönszerződések - egyik 15 %-os kamattal megjelölt! - találhatók, amelyeken hitelezőként Czéh Mária neve olvasható, tanúként Lippich Istváné. Később, a rájuk vezetett jegyzet szerint, az örökhagyó ezeket megváltotta. Mindebből arra következtethetünk, hogy Czéh Mária még a házasságkötés előtti időkből rendelkezett megtakarított pénzzel, annak ellenére, hogy TMÖL. Tv. Á. L. I. hagy. Az özvegy beadványa 1882. júl. 9. (8127/1882.); Árvaszéki döntés 1884. febr. 12. (2618/1884) 142