Tolna Megyei Levéltári Füzetek 10. Tanulmányok (Szekszárd, 2002)
Ruzsa Éva. Egy kisnemesi család két generációjának küzdelme a deklasszálódás ellen • 115
mentesítés sem tudta megállítani szegényedésüket, nehezítve helyzetüket elvhüségük, amely miatt a hivatalviseléstől - mint biztos megélhetési forrástó - elzáródtak, illetve az idegen, megbízható bürokraták miatt kiszorultak. A fokozatok felállítása nehéz, mégis a legválságosabb helyzetben azon 1848 előtt már deklasszálódott családok gyermekei voltak, akik katonatisztként, hivatalnokként kapcsolódtak a forradalomba, a bukással börtönbe kerültek. Az 1853 vagy 1856-ot követő szabadulás után biztos egzisztencia nélkül próbáltak életben maradni, a kedvező idők eljöttével megkapaszkodni, státusuknak megfelelő egzisztenciát teremteni. A kihívásokra adott válaszok megfogalmazódnak a levelekben, naplókban, visszaemlékezésekben, később, a dualizmus időszakában bármiféle - akár előrébb jutást, protekciót elérni szándékozó - hivatalok felé történő beadványokban. Anyagi és mentális helyzetükről tájékoztatják az utókort az árvaszéki iratok között található hagyatéki iratok. A Tolna Megyei Levéltár őrizetében, a megyei árvaszék iratai között mintegy háromdoboznyi iratanyag található Lippich István és Csontos Emília hagyatékáról. Halálukkal három árva és egy rendezetlen vagyon maradt hátra. A vagyonrendezést, a kiskorúak érdekeinek védelmét a gyámhatóság felügyelte, a hagyaték felosztását képviseletükben jóváhagyta. Ezeken kívül figyelemmel kísérte a gyermekek sorsát az éves gyámi jelentéseken keresztül az időközben felmerülő problémák megoldásán át a felnőtté válásukig. A vagyonrendezési és a gyermeknevelési problémákról született iratok segítségével megkíséreljük egy kisnemesi család társadalmi státusa fenntartásáért folytatott küzdelmének bemutatását. Az első nemzedék: Lippich István és Csontos Emília A koronghi előnevü Lippich család eredete Vas és Győr megyébe vezet. Kempelen Béla az 1754/55-ös nemesi összeírás alapján Vas megyében Lippich Ádámot, Istvánt, Imrét és Mózest említi, Nagy Iván a családot Győr és Vas megyébe vezeti vissza. Tagjai közül Boldizsárt nevezvén meg, mint aki 1749-ben Vas várme117