T. Mérey Klára: Rendhagyó válogatás egy életműből - Tolna Megyei Levéltári Füzetek 9. Tanulmányok (Szekszárd, 2000)

Rendhagyó válogatás egy életműből

tünk „magyar ruhában" az osztályunkban: Frici, az uradalmi gé­pész lánya és én. A többi gyerek német viseletben volt, sok szok­nyában, klumpában vagy pacskerban, és én bizony irigyeltem őket szép és praktikusnak tűnő ruházatukért. Ennek az iskolának kö­szönhetem, hogy bármilyen német dialektust bármikor megértettem és soha sem jöttem zavarba, ha gót betűs írást kellett elolvasnom. De nemcsak a német nyelvnek ezt a régi dialektusát volt al­kalmam elsajátítani gyermekkoromban, hanem az osztrák és a po­rosz dialektust is. A Közalapítvány vezetősége ui. rendszeresen bérbe adta a vadászati jogot és a bérlők ezekről a területekről ér­keztek. A sok vendég, a nagy nyüzsgés mindennapos volt gyer­mekkoromban. Ugyanakkor a nyári „szórakozás" színhelye a kas­tély körüli nagy park volt, ahonnan az egyik kocsibejárónál egye­nesen a Mecsek vonulatára volt csodálatos kilátás, és ebben sok­szor gyönyörködtünk a húgommal és a rendszeresen ott nyaraló unokatestvérekkel. Gyermekkoromban író szerettem volna lenni, természetesen Nobel-díjas! Látókörömet nagyon bővítette az, hogy nyaranta a faluhoz közeli Anna-fürdőben, amelyet akkor röviden Fürdőnek neveztek, és amely a grófék kedves pihenőhelye volt, egy forrás köré épült erdészházban, a Múzeum nyaralási lehetőséget biztosí­tott tisztviselőinek vagy a vele kapcsolatban álló személyeknek, így aztán magyar nyelven jól beszélő kis barátaink is lettek, sőt, a rendszeresen ott nyaraló Lajtha László zeneszerző két fia révén a cserkészettel is találkozhattunk. Időnként ott táborozott néhány napig a fiúk csapata. (Az egyik fiút Ábelnek hívták, amit akkor nagyon érdekesnek találtam.) A cserkész-tábortűz ihlette meg egy korai versemet (mert költő is szerettem volna lenni, természete­sen!) Amikor 10 éves lettem, a család válaszút elé került. Vagy internátusba kell adniuk Pécsre, vagy az egész család beköltözik Szekszárdra. Az évben ment nyugdíjba a szekszárdi közalapítványi erdőhivatal vezetője, annak helyét foglalhatta volna el apám. Ez súlyos döntés volt, mert szüleim szerettek Lengyelen lakni, jól be­illeszkedtek e falu társadalmába, s őket is nagyon kedvelték, sok jó barátjuk, jóakarójuk és segítőjük volt ebben a faluban, idősek, fia­talok egyaránt. A mérleg nyelve mégis arra billent, hogy ne legyen a gyerek egyedül idegenben, s felpakoltunk kocsikra, bútorkocsikra 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom