T. Mérey Klára: Rendhagyó válogatás egy életműből - Tolna Megyei Levéltári Füzetek 9. Tanulmányok (Szekszárd, 2000)
200 éves a Simontornyai Bőrgyár
A simontornyai tímármühely ekkor már jelentékeny hírnévre tett szert. Székesfehérvárról, Veszprémből, Szekszárdról vásárolták a mészárosoktól a bőröket 30 évre lekötve a nyersbőrt és előleget adva rá. A gubacsot a környező erdőkből, a csert pedig Komáromból egy fakereskedőtől szerezték be, aki úsztatott talpakon (tutajokon) szállíttatta le azt a Dunán és a Sión. Hetente 60 db talpat, 50 db felsőbőrt és tekintélyes számú szerszámbőrt („blankbőrf), továbbá „sima, barkás és vixos" borjúbőrt állítottak elő. Általában vasárnaponként jöttek a vevők, kocsik egész sora állt ott várakozva a rakodásra. Ezenkívül a szomszédos községbeli vásárokon (Ozora, Tamási, Pincehely, Dunaföldvár stb. vásárain) is adtak el bőröket. 20 Milyen volt a bőreladás ekkor? 1896-ban a bőripar központi lapjában Fried Bernát fia: Vilmos írt egy cikket „A magyar bőripar hajdan és most" címen. Ebben leírta, hogy gyermekként látta, amint Simontornyán „a fontos talpakat" - amelyeket izzasztás által szőrtelenítettek, majd tisztítás után árpalében hizlaltak, csereztek és elültettek, - a vevő maga választotta ki egyenesen az un. „fontos kádból". A súlyegyességre utaló elnevezése ennek a bőrfajtának (egy font = 0,56 kg) arra mutat, hogy nehéz bőrökről volt szó. Ez időben jutott el a tímárüzembe az a hír, hogy a németek a talphoz való bőrt mésszel szőrtelenítik, és más módon kezelik. A Fried-műhelyben hamarosan áttértek ennek az un. „terzen talp"nak, népies nevén német talpnak készítésére, amely utóbb nagy keresletnek örvendett (különösen bocskornak volt kiváló). l A tímármühely tehát már megalapozta jó hírnevét, és egyre jelentősebb helyet kezdett elfoglalni Simontornya és környéke gazdasági életében. 1876-ban, amikor a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara településenként összeíratta a területéhez tartozó iparosokat és kereskedőket, Simontornyán egy tímárt tüntettek fel önálló vállalkozóként, aki akkor hét segéddel dolgozott, és a mezővárosban a legmagasabb kereseti adót fizette (120 forintot). Ez a műhely a 20 Uo. 6. p. - A „barka" a kikészített bőr legfelsőbb rétege, ahol a bőrt alkotó rostok a legfinomabbak, tulajdonképpen ez a bőr színe, vagyis nem a húsos oldala. 21 Magyar Bőripar, 1896. 18. sz. jún. 20. (Jellemző adatként említjük, hogy ez a lap megjelenését követően hamarosan kétnyelvű lett - magyar és német - és maradt a két világháború között is.) 219
