T. Mérey Klára: Rendhagyó válogatás egy életműből - Tolna Megyei Levéltári Füzetek 9. Tanulmányok (Szekszárd, 2000)

200 éves a Simontornyai Bőrgyár

lyükben. Családtagként egy fiút és egy leányt jegyeztek fel az öszszeírók, de tudjuk, hogy két fia volt: Bernát, a gyár későbbi névadó őse, és Sándor, aki Kalocsára költözött és további sorsa ismeretlen.

14 Valószínű, hogy 1828-ban már nem lakott Simontornyán. Az összeírás adatainak mérlegelése során egyértelműen kiderül, hogy Fried egyike volt Simontornya legeredményesebben dolgozó mesterembereinek, hiszen a 44 kézműiparral rendelkező lakos közül mindössze hétnek volt segédje, s ezek közt találjuk őt is. Pedig Fried munkálkodásának esetenként komoly akadályok állták útját. 1811-től kezdték el a Sió újabb szabályozását. Először a Sióagárd és Simontornya közötti folyószakaszt ásták ki, majd 1825-ig a Sió és Ozora közötti folyómedret szabályozták.

15 Ennek következményeként az uradalom a víz- és a parthasználat, továbbá a halászat jogát is magának tartotta fenn. Újabb ellentét támadt tehát a Sió vizét mesterségéhez használó tímármester és az uradalom között. Az e tárgyban összeült úriszék Fried Bernátot, a Sió vizének használatáért nagyobb összeggel terhelte meg. Fried megfellebbezte a döntést, s e per 1839-ben zárult. Elmarasztaló eredménye valószínűleg döntő szerepet játszott abban, hogy a tímármester mindenképpen szabadulni igyekezett az uradalomhoz tapadó kötöttségeitől. Az uradalom - ekkor már a görög származású Sina család tulajdonába kerülve - igen racionális gazdálkodást folytatott. Nyilvánvaló, hogy Fried Bernát, a simontornyai tímármester - bármennyire is érezte igazát - nem nyerhetett pert az 1830 óta bárói rangra emelt és Tolna megye táblabírájaként is szereplő és ítélkező Sina testvérekkel szemben.

16 Országos Levéltár, Regnicolaris conscriptio 1828. Comitatus Tolnaiensis. Nr., 85. - Kiss i. m. 176.1. - A bőrgyár története. 6. p. Károlyi Zoltán i. m. 262. p. Kiss i.m. 209. p. - A bőrgyár története. 6. 1. - Az uradalom által követelt összeg nagyságát nem ismerjük, de minthogy az egyik, 1829-ben Szekszárdra költöző tímárt évi 50 forint fizetésére akarták kötelezni, feltételezhető, hogy a Friedektől is legalább ennyit kívántak vízhasználati díjként. Az öszszeg értékének bemutatására csak egy adat álljon itt: 1832-ben az egyik uradalom területén 20 dénárt fizettek egy napszámért (1 forint= 100 dénár). (Lásd: T. Mérey Klára: A parasztság élete és sorsa a Somogy megyei Hunyady-birtokokon 1787-1867. Kaposvár, 1975. 52. p. és 94. jegyzet.) Az 50 forint tehát 250 napszám ára volt. 217