T. Mérey Klára: Rendhagyó válogatás egy életműből - Tolna Megyei Levéltári Füzetek 9. Tanulmányok (Szekszárd, 2000)

A XVIII. századi határperek néprajzi és történeti forrásértéke

azonban a Zimányban megtelepült rácok „elvesztettek", és a földet felszántva búzát vetettek a helyére. 13 A határokat általában a pásztorok, erdőpásztorok és hajdúk őrizték. A határok megsértői ellen könyörtelenül felléptek. Az át­nézett tanúvallomási jegyzőkönyvek közel 170 tanúja közül min­dössze egy említette meg azt, hogy amikor a fia Balatonberényben véletlenül átengedte a sertéseket a szomszédos keresztúri uradalom területére, a hajdú zálogolás nélkül engedte el a fiát, minthogy ezt ő „könyörögve kérte" . 14 A tanúk többsége azonban azt vallotta, hogy a határon véletlenül áthajtott sertéseket agyonlőtték, illetve a határon túl elvetett kölest, lencsét, tököt lelegeltették. Egy alka­lommal elvágták annak a kanásznak a lábát, aki a sertéseket a hatá­ron áthajtotta, s többször megzálogolták azokat a pásztorokat, akiknek állatai idegen határba tévedtek. Előfordult az is, hogy a falu határainak védelme közben a parasztok egymást nyomorékká, vagy halálra verték. így esett áldozatul az esztergomi főkáptalan szenyéri és a gróf Hunyady kéthelyi uradalmak határháborújának egy szerencsétlen pásztor 1755-ben. Nem akart elszaladni, amikor társai a mesztegnyőiekkel verekedtek, mert azt hitte, ha ő nem bánt senkit, őt sem fogják bántani. Végül súlyos fejszecsapások érték és annyira megsebezték, hogy pár napi szenvedés után „e világbul ki köllött néki költözni". A tanúvallomások azt bizonyítják, hogy aki jogos határban állott, akár egymaga is megzálogolhatott tíz embert, viszont ha valaki nem tiltakozott termésének elpusztítása ellen, az már elis­merte, hogy jogtalanul vetette azt más község határában. Ismeretes, hogy a szokásjognak ebben a korban milyen nagy szerepe volt. Ezért azután a határőrző pásztorok, sőt egyes falvak lakossága na­gyon ügyelt arra, hogy ne alakulhasson ki olyan szokásjog, ami az eredeti birtokjoggal szemben állt volna. S ebben a harcban nem ismertek kíméletet. 13 Uo. Nr. 49. Taszár, Zimány és Orci közti határper. 14 Statny archív. Nitra (továbbiakban SAN), Csehszlovákia. Gr. Hunyady lt. (Moimirovce, Ürmény). Somogy megye. Lad. 20. Processy Knigy. 172. lap­tól. 15 Uo. Fasc. 4. Kéthely oppidi juridica. Nr. 128. Nr. 32. (1715-1795). 105

Next

/
Oldalképek
Tartalom