Tolna Megyei Levéltári Füzetek 7. Tanulmányok (Szekszárd, 1999)

Szilágyi Mihály: A grábóci szerb ortodox kolostor története • 5

„monach" áll. A tapasztalat szerint 15 éves kortól 60 évesig számosan a szerzetesi életformában keresték és találták meg boldogulásukat. Grábóc szerzetes közössége („obScezitelnago ") 1663-ban hatvan tagot számlált. Többségben egyszerű monachok voltak. Az állam csak kivételes esetekben támogatta a szerzetesek számának növekedését. Péterffy András apát 1690-ben, Mérey Mihály apát 1711ben különféle kedvezményekkel ösztönözte a háborús években elmenekült kalugyerek visszatérését, mert tekintélyük erejétől remélték a „vadrácok" megszelídítését. Mint látni fogjuk: mind a szerzetesek, mind a világi papok, a nős pópák számának korlátozására is sor került, ha a szerb lakosság létszáma és egyházközségének anyagi ereje csökkent. A teológiai képesítés nélküli szerzeteseknél, ennél fogva többnyire fizikai munkára fogott monachoknál valamivel magasabb magasabb létrafokon helyezkedhettek el a diakónusok („dakonok"), a kolostoriskola növendékeiből kikerülő szerpapok, akik a szerzetespapok („jeromonachok") segítői voltak a különféle szertartásokon. A jeromonach („ hieromonach ") a püspök áldásával és kézrátételével fölszentelt szerzetespap megnevezése. Fölöttese az iguman/igumen, azaz kolostor (zárda) - fónök, akit az egyházmegyei konzisztórium javaslatára a püspök - esetünkben a mindenkori budai püspök - nevezett ki e posztra. A grábóci rendház főnökei közül eddig 35-nek sikerült kideríteni a nevét, az első évszázadokban a szerzetesi nevét, pl. Stefan, Sava, Jov, Mihail, Maxim, Arsenije, Dionisije stb. és működési feltételezett idejét. A legelső a dalmát tengerparti Dragovicból vezette négy társát a Tolna megyei Grábócra, s tudjuk, hogy Pajsije-nek hívták, s 1585-1603. között volt igumen. Az utolsó kalugyert, s egyben zárdafőnököt: Babic Aleksejt 1956-ban iktatták be, s haláláig, 1974-ig töltötte be tisztét. Az ortodox kánonjog igaz, seholsem rendelkezik úgy, hogy püspök csak a szerzetespapság soraiból kerülhet ki, mégis ez a gyakorlat alakult ki. Ezt az előjogot azzal vívták ki maguknak a szerzetesek, hogy a különféle eretnekségek (pl. a képrombolók) ellen eredményes harcot folytattak. Előfordult, hogy nős vagy özvegy pópára esett a püspöki trónus betöltése. A jelöltnek, mint pl. Madarevic Jeremija-nak is szabadnak kellett lennie s idős korára kolostorba lépnie. A 692. évi trulloszi Quinisexta ("ötöd-hatodik") egyetemes zsinat 48. kánonja kimondja, hogy „annak felesége, akit püspöki méltóságra léptetnek elő, miután közös megállapodás alapján elvált férjétől, annak fölszentelése után vonuljon kolostorba (méghozzá olyanba), amely a püspök tartózkodási helyétől meszszire épült, és élvezze a püspöktől jövő gondoskodást, ha pedig arra is méltónak mutatkoznék, diakonisszái tisztségre is emeltessék. "

l4 14 D. Dr Berki Feriz: Az orthodox kereszténység .Bp.., 1975. 169. p. (A továbbiakban: Berki...) Madarevicről Sztyepanov Radován esperes szóbeli közlése. 19