Tolna Megyei Levéltári Füzetek 7. Tanulmányok (Szekszárd, 1999)

Dobos Gyula: Tolna megye levéltárának története 1950-ig • 115

rültem. Emiatt az előbb említett iratanyagot kénytelen voltam sorsára hagyni. A börtöncellák kettős vasajtóira mindenhol lakatot helyeztem el, s bevonulásomkor valamennyinek a kulcsát átadtam az alispánnak, hogyha majd arra kerül a sor, kinyithassuk e zárakat és az üresen hagyott kis folyosókon keresztül bárki meggyőződhessék arról, hogy mi is van elrejtve ezekben a helyiségekben. E számításomba előre nem látható módon hiba csúszott be. A nyilaskormányzat idején ugyanis, a front közeledtekor, amikor már az alispánt is eltávolították állásából - ma sem tudom, kinek az oktalan rendelkezésére -, a börtöncellák bejáratait befalaztatták és így a mögöttük lévő iratok látszólag eltűntek a szem elől. Ez az oktalan és elhamarkodott lépés aztán súlyosan megbosszulta magát. A börtöncellák rejtett voltát nemcsak az előttük húzódó és a többi helyiség folyosójával összefüggő folyosórész árulta el, hanem sokkal inkább a friss falazás, melynek újszerűségét természetesen nem lehetett eltüntetni. Ez a friss falazás szinte ordítva hívta fel a figyelmet a rejtett cellákra és az ott elrejtett iratokra, ez utóbbiak tömegét egyszersmind gyanússá téve. Mindennek ... következménye..., hogy a friss falazást tüstént kibontották, nekiestek az iratoknak és széthányták azokat. Ezt a műveletet csak akkor hagyták abba, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy ezekben a helyiségekben valóban csak iratok vannak elrejtve és semmi egyéb. így aztán az iratoknak kisebbik része megmaradt eredeti kötegelésében. A legfelül lévő iratok a dolog természete szerint veszteségeket is szenvedtek, lefelé hatolva azonban ez a veszteség egyre csökkent s végeredményben most, a levéltár újjáépítése után ezt a veszteséget mintegy 5 %-ra lehet mindössze becsülni. Végeredményben tehát indexeink, anyakönyveink, segédkönyveink s országgyűlési naplóink szinte minden veszteség nélkül megmaradtak, levéltárunk iratanyagának ez az elrejtett része pedig a már említett arányban szenvedett károsodást. A már vázolt okok miatt elrejtésre nem került iratanyagnak annál szörnyűbb lett a sorsa. Ezeket az iratokat olyan csodálatosan szórták szét és keverték össze, hogy mindezt még egyszer nehezen lehetne megismételni. Ez a részben elhordott, pincehelyiségekbe és odúkba bedobált iratanyag aztán még tovább keveredett azoknak a hivataloknak, szerveknek és magánosoknak az irataival, akik e megyeházban székeltek vagy a front hullámzása szerint idesodródtak, vagy innét menekültek tovább és akik irataikat minden lelkiismeret-furdalás nélkül hagyták vissza e helyen, teljesen sorsukra bízván azokat. Mindennek megfelelően a háborúból való visszatérésem után szörnyű látvány fogadott. Tolna vármegye egykori levéltára a szó szoros értelmében eltűntnek látszott, a levéltár összes berendezését eltüzelték az utolsó szálig, s mindössze csak az anyakönyvi szekrények maradtak meg és ezek is csak azért, mert gyógyszerek és kötszerek tárolására használták fel. Az egykor oly szép rendben sorakozó levéltári iratanyag leírhatatlan állapotban, számtalan pincehelyiségben és odúban, ömlesztett állapotban szanaszét hevert 133