Tolna Megyei Levéltári Füzetek 6. Tanulmányok (Szekszárd, 1997)

Hegedüs László: Kelet-Tolna települései (1500-1686) • 115

1544-től 1686-ig, Tolna megye felszabadításáig Ferdinánd csak 1544. augusztus 17-én szólítja fel a Kamarát Bécsből, hogy Verbőczy Imrének elégtételt szerezzenek, bármiféle jövedelemből és pontosan fizessen a Kamara. - Perényi Péter ekkor már Ferdinánd foglya Bécsben, hiába próbálta árulásait cserélgetni. - 1545-ben a Kamara Ver­bőczy Imrével szemben 5000 forint adósságot ismer el, tartozik ezideig még neki 3000 forinttal. - Olvashatjuk a Bécsi Udvari Levéltár elszámolásai között. Tolnának talán már 1541-től, Buda török kézre kerülésétől van pro­testáns, egyelőre lutheránus prédikátora, illetve lelkésze, Mucejus Mátyás, „a tudós és három nyelvet, latint, görögöt és hébert értő férfiú, "aki Tolnán is halt meg 1551-ben. 1546 elején kerülhet mellé a tevékeny és határozott Szi­geti Imre, aki 1544/45-ben végezte iskoláit a wittenbergi egyetemen. Tehát két éven át tanult ott, majd egyenesen Tolnára került prédikátornak. Ezt írja magáról latin nyelvű feljegyzésében: „Midőn előbb egynéhány évre elmentem Wittenbergába, előkészítve utamat, sietve Tolnára mentem, a városba, hol addig meglepő istentelenség és sötétség hódított, hogy látó kétszer hetednap alatt biztos ha háromezer, vagy inkább az összességből négy idetalált, akik­nek az Evangélium igazságát bizonyíthattuk." Szavait hitelesíti a gyalui Torda Zsigmond Melanchtonhoz írt levelében: „Imre, ki most itt visszatért késedelem nélkül Tolnára, mely a Duna partján fekszik, és a Török őrizete alatt van." Imre papról mint Sztárai Mihálynak tolnai elődjéről, Skaricza Máté is megemlékezik Szegedi Kis István életéről írt munkájában. Már Mucejus Mátyás idejében, tehát jóval 1551 előtt iskolamester Tolnán Karancsi Mi­hály. 1549 augusztusában már Tolnán van még egy protestáns lelkész: Eszéki Imre, mert innen ír levelet Illíriai Mátyáshoz. 1551 végén vagy 1552 elején érkezik ide Sztárai Mihály. Szigeti Imre káplán lehetett az előbb idekerült és tudós Mucejus Mátyás mellett, ezek szerint mindig két-három protestáns lelkész működött Tolna városá­ban. Sztárai Mihály mellett Thuri Farkas Pál a tolnai rektor. - 1560-ban Eszéki István mellett Bélyei Márk a tolnai káplán. Dombi Péter az iskola rektora. Az előbb említett gyalui Torda Zsigmond írja, hogy bármely doktor, ta­nítómester és prédikátor szabadon mehet ezen részekre, és taníthat ahol akar, taníthat úgy az iskolában, mint a templomban, „és a tanítóknak szokott fizetése nem csonkíttatik." Farkas Pál rektor azonban panaszkodik a törökökre: „A török éjjel-nap­pal áskálódik papjaink és iskoláink ellen, mert azt tartják, hogy ezek okai, hogy a magyar nem akar törökké lenni. Nincs oly pap, kit a török meg ne vere­tett volna, kivéve enmagamat... A templomok építése igen sok bajjal jár, s még 138

Next

/
Oldalképek
Tartalom