Tolna Megyei Levéltári Füzetek 6. Tanulmányok (Szekszárd, 1997)

Solymár Imre: Fejezetek Györe történetéből • 5

hely, mellyen állasz (2 Moz. 3, 5.); tehát nekünk is itt állva, le kell vetnünk bű­neink saruit sziveinkről és lábainkat nem a hamisságnak, hanem az igazság­nak keresésésre, nem a bűnök, hanem a ker. erkölcsök követésére kell vezérle­nünk, a templombai beléptünkorfölsóhajtván:Dirigegressusmeos- Uram, ve­zéreld lépéseimet a te szent utaidon (Zsolt. 118,133.); et in ecclesia benedicam to Dominó - és templomban áldani foglak, uram (Zsolt. 25,12.) Hétszer körüljártuk az oltárt, szentelt vizet hintegetve, és annyiszor mon­dottukfohászkodva: Hints meg, uram, izsóppal és megtisztulok; moss meg és a hónálfejérebb kendek (Zsolt. 50,9.), annakjeleül, hogy a lelkiismeretnek csak hétszeri, azaz a legszorgalmatosabb megvizsgálása és a szent gyónás általi megmosása után merészeljünk közelíteni az oltárhoz, a szent misét szolgáló pappal mondván: Lavabo - Ártatlanságban megmosván kezeimet, körüljárom oltárodat, Istenem! mert, uram, szeretem a te házadnak ékességét és dicsősé­gednek lakhelyét. (Zsolt. 15, 6. 8.) Öt helyen kenetett meg szent olajjal az oltárnak asztala annakjeiéül: hogy a Jézus öt sebébőlfolyó vér lelki nyavaláinknak (!) leghathatósabb olaja, gyógyszere és megszomorodott sziveinknek világító lámpája, szent Ágostonra figyelmezvén, ki önmagáról vallja, hogy mindért lelki vigasztalását Jézus öt se­béből merítette. Végre behoztuk ünnepélyes processióval, szívből ömledező énekkel szent Lőrincz és szentNeit mártírok ereklyéit e templomba és azokat buzgó könyörgé­sek közt az oltárba betemettük annakjeiéül, hogy az üldözések időszakában élt keresztények készebbek voltak a Jézus hiteért megölt vértanuk sírboltjaiba, földalatti ürögökbe (!) szent misehallgatás végett rejtezni, mint azt akár mi ürügy alatt elmulasztani; - és hogy tudván a szentek ereklyéinek ittenijelenlétét az ő tiszteletökre, de főkép dicsőséges tetteiknek követésére buzdittassunk, mert szent Ágoston szerint: »Összege a religionak azt követni, kit tisztelsz.« Soha meg ne feledkezzetek tehát, gyürei ker. hivek, hogy ez oltárban sz. Lőrincz már­tír ereklyéi fekszenek, ki annyira ragaszkodott Jézus szent hitéhez, hogy sirva irigy lette szent Xistus püspökének a vesztőhelyrei kivezettetését, megöletését, és hogy örömmel feküdt le utána három nappal a vasrostélyra, hogy elevenen megsüttessék. Fordíts meg, ugymondá e hitbajnok kínzójának, nagyobb levén, szent Leo pápának bölcs észrevétele szerint, a szent hit iránti szeretetének tüze, melly belül égette, mint a parázstüze, melly külsőleg sütötte. De emlékezzenek meg egyszersmind, hogy ezen oltárba szent Neitus vértanú csontjai is fekszenek, ki fiatal korában a főhivatalokról lemondván és fenyegetésektől nem rettegvén, a tyrannus előtt eltökélett erős lélekkel vállá Jézus tanításának elkerülhetetlen szükségességét az üdvösségre, miertisfeje vétetett. Lelkesítsenek tehát e szent ereklyék, kk. mert sz. Ágoston szerint: »ha ottan a szentekkel örvendeni aka­runk, szükség itt béketűréssel a szentekkel szenvedni.«" Ezután a felszentelt templom képeinek bemutatására rátérve, beszédét így fejezte be a püspök: „Föl van tehát Istenházának (!) szentelve, de alkalmazva is van minden részeiben üdvösségtek biztosítására e templom; mert ugyanis akár hová vessé­49

Next

/
Oldalképek
Tartalom