Tolna Megyei Levéltári Füzetek 6. Tanulmányok (Szekszárd, 1997)
Solymár Imre: Fejezetek Györe történetéből • 5
A középkori templom lebontására 1794-ben került sor. Valószínűleg csak egy részét hordták el, talán úgy, mint a cikói Ótemplomnál. 1829-ben ugyanis még mindig ezt írhatják róla: „...minthogy régisége miatt annyira Meg rongyosodott, hogy megjobbítani éppen nem lehetett, a Ngys. Méltóságú Galanthay Gróf Eszterházi Páll Pétsi Püspök 1794-ikben azon okból el pusztíttatta, hogy a Hívek kérésére hellette újat, és nagyobbat építtetni fog, de minek előtte buzgó szándékát tellyesíthette volna, meg hala. Azon Templomnak tehát puszta töredékjei egész Fundamentomával együtt e Napig fent állnak... "Ez a leírás megőrzött egy apró, de igen fontos adatot: „...beszéllik több érdemes emberek: hogy a Midőn ezen templom elpusztíttatott volna, egy Négy szögletű kő találtatott, a melyre ezen írás vala vágva: KotsiJósef reparálta 1554-ik Esztendőben, de azon követ az akkori T. Hegedűs Ferencz Urodalmi Praefektus Úr Pétsre elvitetett... " m Visszatérve dr. Goják János kutatásaira, idézzük az 1844. augusztus 1-jei püspöki leiratot. Ismerteti a györeiek több püspökhöz is intézett megújuló kérelmét, hogy építtessenek templomot. Majd így folytatja: „...a jelenlegi püspök... ugyanazon a helyen, ahola régikánoni vizitációtanúsága szerint a hajdani templom romjai állottak, új templomot épít..."- Végül találtatott a plébánia iratai között egy helyi pap által készített feljegyzés, mely így hangzik: „...a mostani templom létesülése előtti időben is volt már egy igen régi favázas templom, amely az új templom helyén romokban hevert, és így szánta rá magát Szcitovszky János pécsi püspök egy teljesen új templom építésére..." m Az alapkő letételére 1841. június 21-én került sor, az ünnepélyes felszentelésre pedig 1844. augusztus 4-én. Épült pedig Scitovszky püspök „...kedves györei híveinek, hogy hitükben megerősödjenek..." A templomfölszenteléskor 1844. augusztus 4-én „Gyürén" a püspök a következő egyházi beszédet mondotta: „Nyitva lesznek szemeim és figyelmezni fognak füleim annak könyörgésére, ki e helyen imádkozandik; mert kiválasztottam és megszenteltem e helyet, hogy itt legyen az én nevem örökké. 2. kron. 7. 15. 16. A mai nap határtalan lelki örömnek és szívbeli hálaérzetnek napja és reám és ti reátok nézve, gyürei ker. hivek, Krisztusban kedves fiaim! Mert ki ne repdessen örömében, kinek szívében ne égjen a hálaérzelem, midőn látja, hogy e templomnak fölemelése és fölszentelésével vége ama, 300 évig tartott lelki gyásznak, mellyel az 1540-ik év után édes hazánkat dúló töröknek szentségtelen kezei e helyen fölállott templomnak lerombolása által e község lakóinak okozott; vége ma ama lelki gyásznak, melly annyiszor megujittatott, valahányszor őseitek és ti régi templomotok falait halomra omlani és végső enyészetre sietni szemléltétek; vége, kk. e gyásznak ma - a szomorúság örömre, a lelki gyász lelki vigalomra fordult; mert őseitek szakadatlan ohajtási, a ti esdeklő fohászaitok és az én forró kivánatom - hála az egek urának - szerencsésen be192 Egyed... 1986.93. p. 193 A szászvári rk. plébánia História Domus-a alapján. 46