Tolna Megyei Levéltári Füzetek 6. Tanulmányok (Szekszárd, 1997)
Liszt Ferenc levelei (Forrásközlés) • 311
napnál. Személyes jelenlétem nélkülözhetetlen, mert a mise nem a hagyományos megszokott stílusban íródott, és mindenképpen több finom igazítást kíván, valamint a szereplőktől egy átélt, harmonikus és ritmikus megformálást. Mély nagyrabecsüléssel és baráti odaadással maradok változatlanul hálás és odaadó Weimar, 1855. július 30. Liszt Ferenced 11. Igen tisztelt Barátom! Teljes elnézésére számítok, hogy megbocsásson nekem, amiért nem köszöntem meg előbb baráti sorait, melyeket Bécsben kaptam kézhez és igen nagy örömet szereztek nekem. Az idő pénz, mondják az angolok. Igen kevés pénzem van, de még annál is kevesebb az időm a teljesítendő kötelezettségeim és az elvégzendő tennivalók arányában. Barátunk, Festetics Leó n gróf, akivel szerencsés volt néhány napon át Bécsben találkozni, elvállalta egy kis jegyzék elkészítését, melyen a zenei előadóművészek és énekesek szerepelnek. (70 hangszer és 100 énekes, összesen 170 személy), kiknek részt kell venniük az Esztergomi mise bemutatásán, hogy a zenei rész összhangban legyen e nap fenséges ünnepélyességével és azt a hatást keltse, melyet remélek és mindenképpen igyekszem elérni. Ami a létszámot illeti, nem hiszem, hogy azzal vádolhatnak, hogy túlzottak az igényeim, és könnyen összeszedik a szükséges személyeket az esztergomi templom énekkarának hozzákapcsolásával a pesti énektársasághoz, anélkül, hogy más városokhoz kellenefordulni. Ilyen módon majd elkerülünk, amennyire lehetséges, minden kényelmetlenséget és felesleges költséget. A négy szólista (szoprán, alt, tenor és basszus) szintén Pesten él, és helyben kiválasztom őket. Ami a zenészeket illeti, szintén nem fognak hiányozni és csupán arra kérek engedélyt, hogy magammal vigyek egy igen nagy tehetségű, fiatal orgonistát, Winterberger 12 urat Weimarból, aki megmutatta, mit ér, teljes sikerrelfelavatva a múlt nyáron a merseburgi orgonát (jelentékenyebb, mint az esztergomi). Mivel elengedhetetlen, hogy ének-és zenekari próbákat tartani Pestre mintegy két héttel előbb érkezzem, arra kérem, legyen olyan jó, idejében értesítsen a dóm felszentelésének kitűzött 11 Gróf Festetics Leó (1800-1893) Lisztnek régi jó barátja. Az esztergomi bazilika felavatására jobban szerette volna, ha a bazilika karnagya, Seiler Károly erre az alkalomra komponált miséjét adják elő. Ezért intrikált és mindent elkövetett, hogy Liszt művét ne mutassák be. Amikor látta, hogy hiába fáradozott, sürgősen felújította barátságát Liszttel. Augusz kitűnő diplomáciai érzéke és fáradhatatlan segíteni akarása nagyban közrejátszott a bemutató körüli csatározásban és Scitovszky döntésében. 12 Winterberger Alexander (1834-1914) Liszt tanítványa. A merseburgi katedrális négymanuálos orgonájának felavatásán ő mutatta be Liszt legnagyobb orgonaművét, az Ad nos, ad salutarem undamot és a B-A-C-H Fantáziát és fugát. Az Esztergomi mise ősbemutatóján ő játszotta az orgonaszólamot. 321