Tolna Megyei Levéltári Füzetek 6. Tanulmányok (Szekszárd, 1997)

Töttős Gábor: Babits bölcsői körül • 263

három, a temetést követően alig két hét múlva, 1898. június 5-én leplezik le hatalmas népünnepély és illusztris fővárosi vendégek közreműködésével Tolna megye első egészalakos világi szobrát, a Szárnovszky Ferenc formázta Garay Jánost. Babits maga említi könyvei között a Bodnár István szerkesztésében megjelent Garay-albumot, s kizárt dolog, hogy az impozáns és többek között Zichy Mihály illusztrációival díszes könyvet ne olvasta volna el azonnal. Megtudhatta belőle, hogy Garay, akinek a neve már addig sem volt ismeretlen a családban, lévén nagyatyja iskolatársa, szintén Pécsre járt gimnáziumba, akárcsak ő, s lám, most milyen megtiszteltetés érte. A család azonban ezt nem látja, sokkal inkább megretten attól, hogy Babits atyja ravatalánál idegességében elneveti magát,

53 pedig immár ő hivatott a család kiemelésére. Valahogy el kell vonni a gyermek figyelmét - gondolhatták, s bizonyára ők is tudták, amire Babits Szabó Lőrincnek emlékezett: „Aflóbertpuska nagy korszak az életemben. Nagyon szerettem célba lőni verebekre... Kilopkodtam nagybátyámtól vadászszerszámokat, övet, vadászszéket, kürtöt, ivópoharat, és ezekkel felszerelve - alig bírtam el-, és afloberttel a vállamon: így jártam a napraforgók közt, iszonyú büszkén, hogy én vagyok az indiánvezér. "

54 Bizonyára kedvezni akart az ifjú Babitsnak a család, amikor a regénybeli Döme bácsival, Ujfalusy Imrével vadászni küldi. Egész pontosan ki lehet deríteni, hogy az itt következő, a Halálfiaiból kiemelt részlet 1898. augusztus 15. és 26-a között játszódhatott le Szekszárd környékén, valahol a Keselyűsi út mellett. A hely a megye székvárosának, az akkori nagyközség Szekszárdnak vadászterülete, amelyre csak öt nappal Szent István előtt léphet a cserkésző. (Korabeli följegyzések szerint a szenvedélyesebbre már 14-e éjszakáján kiment s a holdfényben zsebóráját sűrűn felkattintva várta az éjfélt...) Az augusztus 26-a azért zárónap, mert ez a legutolsó, amikor a megjelenés reményével, technikai esélyével verset adhat bárki is a szeptember 3-án napvilágot látó hetilap szerkesztés alatt álló számába, amit majd Pakson nyomtatnak Rosenbaum Ignác nyomdájában, de ennek ellenére Szekszárd Vidéke a neve. Az Élet és irodalom című fejezet első részében így jelenik meg a szántásban botladozó, Heinét „hájnénak"'ejtő Döme bácsi, s mögötte Imrus: „Imrusnak már csak játékpuska jutott; noha Döme bácsi komolyabb puskát ígért az első elejtett fogolyért; de fog-e foglyot ejteni valaha, aki még itt künn a mezőn is fogoly és nyúl helyett inkább rímre vadász, valami német verset fordítgatva magában, amit Schapringer egy hitsorsosa írt, Heine nevezetű? Bizonnyal nem magyar fiúnak való foglalkozás; de hát ki szólhat ellene, ha a kölyök művelődni akar? Döme legföllebb tréfásan mordult rá: - Már megint az a Heine jár eszedben? - és rácitálta a régi nótát a Peleskei Nótáriusból - Hugó Viktor, Göthe, Börne, Bár az oldaluk betörne! Kurta elbánás e nagy szellemekkel s bizonnyal csak tréfa; Heinénak mindenesetre más tisztelet dukált, még ha zsidó volt is. Döme dühös volt a kedvtelen vadászatok miatt; de nem lehetett ki53 Szabó, 45. p. 54 Szabó, 35. p. 283