Tolna Megyei Levéltári Füzetek 6. Tanulmányok (Szekszárd, 1997)
Hegedüs László: Kelet-Tolna települései (1500-1686) • 115
hely Kastéllyal, hozzátartozik három Falu, felső Kér, Kanacs és Kömlőd. - Lakott sessió van benne 9, lakatlan 251. A keresztény urnák evenkint 20 forintot fizetett, a töröknek minden paraszt 1 forintot, a zsellér pedig 50 dénárt. A török császárnak egy kis ház 50 dénárt, egy nagyobb ház azonban Két forintot adott. Katonáit fával a bölcskeieknek kellett ellátni. Kér és Kömlőd (Kerr and Kömlőd) földesurát ismertettük, az egész legelő, minden egyébről nincs tudomásunk. Kanacs. (Kanaz) földesurát ismertettük. Puszta ház 60. A keresztény urnák20 tallért fizetett, a töröknek minden ház 1 forintot, kis ház 50 dénárt, és tizedet. Bölcske (Jőcske). Földesurai Holló Zsigmond, Jármy István, Daróczy István, Nyakas Miklós. 26jó, 77puszta ház. A keresztény úrnak 150forintot, a török úrnak 1 ház után 1 forint 50 dénárt fizettek, a török császárnak 2 forintot. Volt bor tized vagy helyette 1 forint, és a Földvári Katonáknak fával való ellátása. Madocsa. Földesurai Paksnál vannak. 10 jó, 16 puszta ház. A török úr minden ház után 1 forintot, kis ház után 50 dénárt szedett, a török császár evenkint 25 forintot. A keresztény úrnak föl vittek Evenkint 6 szalonnát (és halat? alig olvasható.) 116 Paks. Holló Zsigmond, Jármy István, Daróczy István, Nyakas Miklósé szintén, mint katonai hírnökök parancsnokaié. Ami van, mindenből szabadon hasznosodnak, megegyezés szerint. Gerjen (Gergyen). Paks Földesuraié. 8 jó, 2 puszta ház. A keresztény úrnak 2 tallért fizettek evenkint, a török úrnak 1 forintot, avagy 50 dénárt minden háztól. A török császárnak 7 és fél forintot. Halakból bizonyos részt adtak. Csámpa (Csámpa). Paks Földesuraié. 4 lakott, 8puszta sessió. A keresztény úr minden háztól evenkint 1 forintot, zsellértől 50 dénárt szedett. A török császár 2 forintot és tizedet. Szentgyörgy (Szent György). Fördős Mihályé. Lakott ház 3, puszta 5. A keresztény úrnak 4 forintot, a török úrnak 1 forintot, 70 és 50 dénárt fizettek. A török császárnak 3 forintot. Veti ((Wettle). Paks Földesuraié, egészen puszta. A török császárnak 2 forintot fizettek, a török úrnak 1 forintot, 70 és 50 dénárt, a keresztény úrnak 1 forintot. Feljegyzése a Következő Faluknak, amelyek mind merő legelői ezen Földnek, ur és egyéb sem tudható. Hodin (Hegyes?Hangos?Hidvég?), Tengulich, Dorokch, Gyurkin (Györköny), Fudos (Földes), Diapa (Gyapa), Tapina (Tápé), Bikacs, Payta (Vájta), Czecta (Cece), Mensyd (Menyőd), Harda (Hard). ni Kételkedjünk: lehet-e ez 1685-ben készült összeírás? Kammerer Ernő egy másik, korabeli német forrás után írja, hogy Buda visszafoglalása után az ideérkező felmentő sereg Bölcskén minden házat leégve talált - s összeírá116 TMÖL Kammerer: LA. MOL. U. C. Fasc. 10. Nro. 2. 1685. ld. még TMÖL Kammerer: I. C. 1686. okt. 9. 117 Uo. 207