Tolna Megyei Levéltári Füzetek 6. Tanulmányok (Szekszárd, 1997)
Hegedüs László: Kelet-Tolna települései (1500-1686) • 115
hagyom én tinektek és parancsolom, hogy a jövő vasárnapra énhozzám jöjjetek, és megkeressetek, mert ha ti engemet meg nem kerestek, tehát úgy legyen dolgotok, mint azlchyey éknek, meg annál gonoszabban, mert még a házatoknak is az belét is szélyelfútatom, és annakfölötte a Ki közületek Kezembe akadhat, tehát Kit nyársban vonatok, Kit felakasztatok, meg annakfölötte a sarcot is megveszem rajtatok; De én azt mondom, hogy siketségre ne vegyétek, ha kárt nem akartok vallani. Azért az szegénység közéig fizessetek. Ti pedig egész falubeli polgárok küldjetek egy felső ruhára való posztót, vörös isthamestet mind gombjával, az gombja 18 legyen, és 2 papucsot, négy kapcát, ketteje száras legyen, ketteje deli legyen; Isten tartson meg jó polgárok. Es továbbá jól tudjátok, hogy az tavali esztendőtől nékem egy pénzt sem adtatok,azért én hajték hat ökröt el, azt is elvevék tőlem, azért énnekem két legényem vésze el, azért bizonnyal higyjétek el, hogy az két legényért bennetek négyet ölök meg, meg annakfölötte az sarcot is megveszem rajtatok; de ha ti énhozzámjöttök, avagy megkerestek, hozzatok száz forintot. Te pedig Kun Tamás küldj egy Karasia-nadrágot, te pedig Borsody Mihály küldj egy mentére való posztót, istametet gombjával össze. Te pedig Marcus egy vég gyolcsot küldj tennen magadtól." (Bemutatták Horváth Márk szigetvári kapitánynak.) Korpády Gergely lator orrlevágással és felégetéssel fenyegeti mindkét Szerdahely lakóit. „Thoth István levelének párja. Te Thoth András, szerdahelij'ól tudjátok, hogy az mel legényt kezessé vetöttetek volt, az Kezességet meg vették énrajtam, és annakfölötte vallottam tíz forint Kárt miattatok, de ha ti az én Káromról meg nem elegetewtek (elégíttetek), tehát bizonnyal higyjétek, hogy valamellitök Kezembe akadhat, tehát orrát ajakastól elmetszem, meg annakfölötte az Két falunak hamvát szélyelfujtatom; te Fábián jól tudod, hogy mentülfennyebb te Kértél Kezességre, azért az szégyent föl nem vettem volna tíz forintért az sok jó legények előtt, hogy hiteteket benne hagyatok, azért hamis hitű emberek vagytok, és annakfölötte Istennek adjatok hálát, hogy ott nem voltam, hogy azlchijeiket elhozták, mert még az gyermekieket is ketté vagdaltam volna akár mely polgár házánál is." (Bemutatva Horváth Márk szigetvári kapitánynak panaszképpen.) Kammerer Ernő megjegyzése: „így értelmezem: Nóta bene. Kezest adtak Korpádynak valamely fizetés teljesítése felől, azután feladták Horváth Márk szigetvári kapitánynak. Ez megbüntette érte Korpády t, a Kezest haza bocsátotta. Azért „hamis hitűek". Fábián úgy látszik, elsősorban kérte Korpádyt a kezességre, vagyis, hogy evvel elégedjék meg egyelőre. Talán a panaszosok közt első helyen volt." (A következő levél előtt szigetvári feljegyzés a prédálókról, dúlókról és közönséges latrokról:) - A depredatorok és latrok által a nyomorult parasztokhoz menesztett levelek párja, melyet ide 1559 április 17-én hoztak. 154