Tolna Megyei Levéltári Füzetek 6. Tanulmányok (Szekszárd, 1997)
Solymár Imre: Fejezetek Györe történetéből • 5
Ez a képviselő-testület intézi, tárgyalja a továbbiakban Györe község ügyeit, a fizetéseket, apaállattartást, a pálinkafőzde fenntartását, bábakörzet kijelölését, szegődményesek fogadását stb. Hadisegélyt utalnak ki a Varga, Boros, Csorna, Virág, Fülöp és Verese, kenyérkereső nélkül maradt családoknak. 471 Testületileg állást foglalnak az elhurcolt zsidók hazaszállítása ügyében. Úgy érzik, hogy a falu lakossága „...soha nem azonosította magát azzal, hogy a zsidóság oly embertelen módon el legyen hurcolva. "A hazaszállítást a Nemzetgyűléstől kérik. 472 A képviselő-testület tagjai közül négy tagot választanak a helyi „Igazoló Bizottságiba, melynek feladata a györei németek nemzethűségének minősítése is. Név szerint: Káplár Jánost, Verese Józsefet, Kovács Józsefet és Bocz Istvánt. 473 A pártok a képviselő-testületbe küldött tagjaik helyett időnként másokat delegáltak. így 1946-ban Virág János, Ledneczky József, Bocz József, Bencze Mihály, Kalmár János, Füri József tűnnek fel. 1946 tavaszától megindul a három párt közötti kemény harc. Erről a györei képviselő-testületi jegyzőkönyv kitépett lapjai, megcsonkított jegyzőkönyvei tanúskodnak a legbeszédesebben. A pártok helyi taglétszámáról 1946 januárjából vannak adataink, de csak az újgazdák számára nézve, a régi gazdáké nincs megadva. Eszerint a Kommunista Pártnak 30, a Szociáldemokrata Pártnak 8, a Nemzeti Parasztpártnak 22, a Kisgazda Pártnak 23 „újgazda"tagja volt. A pártok közötti viszonyt - ugyancsak beszédesen - „egyenlőre jó "-nak minősítették. 474 Egyedül a Kommunista Párt alapító tagjainak névsorát ismerjük Győréből: Bocz István, id. Magyarovics Sándor, ifj. Magyarovics Sándor, Bodor József, Csordás István, Frömmer József, Csorna János, Bencze József, Link János, Hinorán János, Hinorán Jánosné, Papp János, Deák József és Ábel Konrád. A tagok közül néhány 1919-es veterán. Hinorán János és Hinorán Jánosné párttagságának kelte elismerten 1923 volt. A pártszervezetet a két munkáspárt fúziójáig 1945-1946-ban Bocz István, 1946-1948-ban Frömmer József vezette. A györei Szociáldemokrata pártszervezet vezetője 19451948-ig Füri István bányász volt. 475 A györei németség a politikai mozgalmakban alig vett részt. 1946 elején a háborús halottak és távollevők számát 34 főben jelölték meg. A szomszédos Izményben, ahol a németség a Független Kisgazda Pártba tömörült, komoly politikai harcok dúltak. Az izményi születésű Bechtler budapesti alpolgármester hazalátogatott és népgyűlésen beszélt, ami nagy vihart kavart a járásban. A kitelepítés hírére a Parasztpárton belül a völgységi járás falvaiban szakadás következett be. 476 471 Uo., 1945. november 10-ijkv. 472 Uo., 1945. június 9-ijkv. 473 Ua. 474 Orbán Sándor: i. m. 1966. 475 Kovács (Hanti) István adatgyűjtése. 1984. 476 Talpassy Tibor: i. m. 1945. 89. p. 105