Tolna Megyei Levéltári Füzetek 5. Tanulmányok (Szekszárd, 1996)
Szita László: A lutheránus németség bevándorlása és településtörténete Tolna megyében a XVIII. században • 5
szefoglalásképpen a következőket állapíthatjuk meg. A Tolna megyei falvakban a Németország területéről bevándorolt lutheránus lakosság más és más szervezetű egyházakból érkezett és különböző jogviszonyokhoz voltak szokva. A magyar, szlovák, német telepesek, akik másodlagos bevándorlók az északi, észak-nyugati országrészekből érkeztek, nagy többségben ugyancsak különböző egyházjogi szokásokat hoztak magukkal. Ezenkívül nemcsak az egyházközségek megszervezése, de az egész egyházmegye kialakítása is nehézségbe ütközött a nemzetiségi viszonyok eltérő volta miatt. Talán egyik legnagyobb nehézséget az jelentette a lutheránus egyházmegye egységes módszerekkel történő kiépítésében, hogy a feudális földesúri függőségi viszonyban eltérések jelentkeztek. A gyülekezetek feletti jogokat a „cuius regio eius religio"e\vQ alapján a földesurak gyakorolták, még azok is, akik egyébként nem akadályozták a települést a szabad vallásgyakorlatában, mint a Mercy vagy a Meszlényi uraság. A lutheránus egyházmegye működésének további akadályai a vallásszabadságot korlátozó országos törvények és rendeletek voltak. Az 1715. évi 30. te. megtiltotta a gyűlések tartását, az egyházi szolgáltatásokért adók kivetését. Ezek nélkül a gyülekezetek működése és egységes szervezése lehetetlen volt. Bár nyomait találjuk ennek ellenére a gyűléseknek, de a határozataik nem bírhattak kötelező erővel. Az 1731-ben megjelent „Carolina Resolutio"megengedi ugyan a superintendensek választását, de megtiltja nekik az egyház szervezetébe való befolyást. Csupán a lelkészek erkölcsi életének felügyeletét engedi meg. 9 1732-ben egy királyi rendelet felszólítja a protestánsokat püspökök választására és egy tervezet benyújtására, amelyben sürgetik, hogy a kerület felosztására vonatkozó elgondolásaikat fogalmazzák meg. Végül 1734. évi rezolúció 4-4 protestáns superintendens választását engedélyezi. Úgy tűnik azonban, hogy a dunántúli lutheránusok között ellentétek lehettek, mert alig magyarázható mással a hét év várakozás. Ugyanis csak 1741-ben éltek a rendelet adta jogukkal, megválasztva Lipkovits Tóth János személyében püspöküket, 10 aki alig fejthetett ki működést mert 1745-ben már elhunyt. A Délkelet-Dunántúl megyéibe betelepült német-szlovák-magyar evangélikus lakosság egyházközségeit önmaga alapította, mintegy népi kezdeményezést láthatunk a legtöbb településen. Kivételt azok a faluk képeztek, ahova német fejedelemségekből érkező csoportok lelkészükkel, tanítójukkal érkeztek (Lásd Kistormást és Izményt). A18. század első évtizedeiben betelepített német lutheránus falvakat vizsgáltuk meg részletesebben. Azt tapasztalhattuk, hogy az egyes településeken 9 Dr. Karácsonyi János: Magyarország egyháztörténete főbb vonásokban 970-től 1900-ig. Nagyvárad, 1915.259-260. p. Továbbá: Deutsches Luthertum in Ungarn. Düsseldorf, 1955. Das Deutsche Luthertum in der „Schwábische Türkéi". 51-55. p. Végül Pálfy József: A dunántúli ágost. hitvall. evang. egyházkerület rövid történeti rajza. (A Dunántúli Ágost. Hitvall. Evang. Egyházkerület NÉVTÁRA az 1853-dik esztendőre.) 10 A Dunántúlon 1671 óta Szenei Fekete István halálával lutheránus superintendens nem volt. 33
