Tolna Megyei Levéltári Füzetek 5. Tanulmányok (Szekszárd, 1996)

Ordas Iván: Egy család asszimilációja • 249

Ez a megjegyzés nem mindennapi realitásérzékről tanúskodik, ami szinte teljesen csak a család magyar ágára voltjellemző. Nem utolsósorban azért - és itt egy elkoptatott kifejezést vagyok kénytelen használni - mert ők a szó legteljesebb értelmében a nép között éltek. A földesurak gyerekeinek játszótársai egyáltalán nem a hozzájuk hasonló sorból származók voltak, hanem cselédeik leszármazottai és falujukbeli parasztgyerekek. Eleinte keresztnevükön szólították őket, később , fiatal urakká" váltak, majd volt játszótársaik munkaadóivá, itt-ott szeretőivé is, de ez semelyik oldalról nem okozta a legcsekélyebb törést sem. Ilyesmi a szerbeknél és sváboknál elképzelhetetlen volt. Rémlik, már említettem, hogy apámékat felháborította az a tény, hogy én a Budafoki út 10/A sz. ház udvarán a házmestergyerekekkel együtt nevelkedtem, alig lévén köztünk korkülönbség. Amikor az ő felügyeletük alatt jártam a Margit körúton a II-IV. elemit, az osztálytársaimmal való kapcsolatom olyan borzasztó volt, hogy máig lidérces emlékemként él. Jómódú polgárgyerekek természetesen akadtak köztük, de a Michailovitsok gazdagságától nagyon távoli szinten élők. Csak a legszegényebbeket volt szabad meghívnom magamhoz, akik többnyire nálunk kaptak életükben először tejszínhabos kávét és próbálhattak felüdülni valószerűtlen tömegű játék között. Gondolom, hogy már ezért is megutáltak. Amit csak tetőzött nagyanyám „kedvessége", aki kivétel nélkül figyelmeztette őket szegénységükre, a meghívás megtiszteltetésére és minden esetben könyöradomanykent adott át egy-egy csomagot levetett, többnyire a méregdrága Benesowszky cégnél készült ruháimból. Kiegészítve két-három szalámis szendviccsel, ami akkoriban se volt olcsó étel. Az emlék borzasztó, de ugyanakkor hozzátartozik családom és világfelfogása jellemzéséhez. Faluhelyen a kapcsolatok bensőségesebbek voltak és olyannyira diszkrétek, amit mai fejjel valószínűleg már bajos megérteni. Zordságáról híres dédapámat például ez a tulajdonsága cseppet sem gátolta abban, hogy ne segítsen a világra egy falujabeli világszép lánynál két fiút és egy leányt. Egyébként, akárcsak családtagjaim többsége, ő maga is férfiszépség volt. Ezek ugyan anyjuk nevén nőttek fel, de balkézről való apjuk jóvoltából bognár-, gépészkovács- és varrónőszakmát szereztek. A jónevű bognármester e sorok írásakor, 94 éves korában még él. A gépészkovács tulajdonképpen féltestvére birtokán dolgozott, akit „méltóságos urazott" és a. II. világháború előtt, de után se jutott eszébe bizalmas viszonyba kerülni vele. Kapcsolatuk azonban halálig jó volt. Anyámnak mindhárom bátyja, a későbbi magas rangú katonatisztek is, halálukig megőrizték kötődésüket gyerekkoruk játszótársaihoz. Akiknek ez egyáltalán nem vált kárukra, amikor később, a katonaságnál parancsnokságuk alá kerültek. A Horthy-hadseregben Géczy tábornok három törzstiszt fia fogalom volt, de emlékezetük ilyen körökben is máig él. Abban, hogy személyemben és utódaimban a mondandóim tárgyául választott asszimilálódás immár teljessé vált, ennek az emberközeli életformának - ami teljességgel mentes volt a főleg sváb oldalrajellemző sznobságtól, az uralkodócsalád előtti ájult hódolattól - feltétlenül szerepe volt. Azt 265