Tolna Megyei Levéltári Füzetek 5. Tanulmányok (Szekszárd, 1996)

Kovács Péter: Egyetem vagy birtok (Bécs-Krakkó-Itália) • 221

ciájába. Erről tanúskodik egy 1505-ben kiadott oklevél: a bárók fiait, akik az érsek mellett és az udvarban tartózkodnak, tiszteletteljesen és sokoldalúan nevelik. 15 A bácsi káptalan előtt tett bevallás oka az idősebb Dárói Majos Mihály halála után kialakult helyzet volt. Fia nem felejti el megemlíteni, hogy apja úgy az ingó, mint ingatlan dolgoknak bővében volt. Mindkettőjükre már gyermekkorukban készpénzt, ezüstöt, jó minőségű ékszereket hagyott. Mé­gis apjuk halála után Miklós a pénzt és az ezüstöt és valamennyi ingó dolgot széthordott és elpazarolt. Mihály, aki folytatni akarja tanulmányait és talán az egyházi rendbe is belépne, most már eddigi támogatója, Bakócz Tamás segítsége nélkül akar Itáliába menni és ezért a ráeső ingatlanokat, valameny­nyi tartozékukkal, amiből testvére és mások kizárták, a püspöknek és család­jának adja 4 ezer magyar aranyforint fejében. Az összeget, saját bevallása szerint, készpénzben megkapta Bakócz Tamástól és rokonaitól. Ingatlanjai a következők: Dáró vár fele, Szederjes, Tekerés, Atala, Enyed, Uga, Egyházaszaka, Középzaka, Kápolnászaka, Vásárhely, Almás, Ecsény birtokok fele, valamint az Ábrahámban lévő birtokrész fele és az ott lévő apátság kegyúri joga, valamennyi Tolna megyében, valamint Miklósi, Jutány és Mágocs Somogy megyében. Ezenfelül a püspök kapja valamennyi ingóságának (pénz, ezüst) a felét, amit apja rá hagyott. A bevallás értelmében a püspök és rokonai azokat az ingó dolgokat, amik Mihályt illetik, de Miklósnál vagy másoknál vannak, szabadon vissza­szerezhetik és a felsorolt ingatlanokat maguknak elfoglalhatják. 16 Szomorú történet rajzolódik ki az oklevélből. A külországban tanuló Dá­rói öröksége biztos tudatában ismerkedik a hét szabad művészettel és ezalatt nemcsak apja halt meg, hanem bátyja a ráeső vagyonrészt is eltékozolta. 17 Haza­térve kiderült: testvére kihasználta távollétét, és mivel saját erejéből semmit sem tudott visszaszerezni - bizonyára megpróbálta, - protektorához, Bakócz Ta­máshoz fordult. Megegyeztek, mert mindketten arra gondoltak, hogyjól fognak járni. Dárói Majos Mihály készpénzt remélt, a püspök pedig birtokot. A család A Tolna megyei család az ősi birtokról kapta a nevét. A Dáróiként 1298­ban említi először őket egy oklevél. Dárói Miklós fia Salamon mester Deshi­da birtokot átengedi Anna lánya férjének. 18 15 ...in societatefiliorum nonnulorum dictorum baronum, quisimiliterapudreverendissimum do­minum cardinalem et in curia suafuissent, honoriflce ac liberaliter educasset... Archív Erdődi D. 1066.1505. IX. 21. A székesfehérvári keresztes konvent oklevele. 16 Archív Erdődi D. 938.1495. XII. 23. A bácsi káptalan oklevele. 17 Az idősebb Dárói Majos Mihály 1494-ben halhatott meg, talán ez volt az oka, hogy fiát már nem találjuk 1494 után Krakkóban, mivel apja halála után azonnal hazatért. 18 Árpád-kori Új Okmánytár X. k. Közzéteszi: Wenzel Gusztáv. Bp. 1873. (Továbbiakban: Wen­zel) 210. sz. 1298. VI. 8. A somogyvári konvent oklevele. A birtokot 1309-ben 40 márkáért elzálogo­sították Henrik szlavón bánnak. Anjou-kori Okmánytár I. k. Szerk.: Nagy Imre. Bp. 1878. (Továb­biakban: Anjou-kori) 168. sz. 1309. X. 23. A somogyvári konvent oklevele. Déshida visszaváltása nem sikerült, mert nem adták oda a záloglevelet. Anjou-kori I. k. 184. sz. 1310. V. 5. A somogyvári konvent oklevele. 224

Next

/
Oldalképek
Tartalom