Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Kováts Jenő: Napló (1944-1946) • 199

Würzburgnál meglepett, hogy a városkörnyéki dombok talaja ugyanolyanvörösvolt, mint odahaza Csopak környékén, ugyanígy megtalálhatók itt is a szőlőskertek. Itt csak pár órát tartózkodtam. Ez azonban elég volt arra, hogy a Majna bal partján lévő Festung Marienburgot megtekintsem. Ez volt az eredeti városmag, amely kelta múltra tekithet vissza. A vár a XIII. századtól épült ki mindjobban, a XVI. század végén és a XVII. század elején átépítették. A város főterén a Mária kápolna is a légibombázás áldozatául esett. Aschaffenburg első látásra megdöbbentett. Sok szétrombolt várost láttam Németországban, de ezek közül is kiemelkedett Aschaffenburg. Mint az itteniek elmondták, egy SS-zászlóalj bevette magát a városba és szinte az utolsó emberig védte. Ez állandó amerikai légibombázást és tüzérségi tüzet jelentett. így mire az amerikaiak elfoglalták, már csak egy romhalmazjutott a kezükre. Mindenütt csupasz falak, kiégett, romba dőlt házak. Frankfurtban két napot töltöttem. Itt is nagy volt a háborús kár, de a hatalmas városban ez jobban eloszlott. Felkerestem a híres gótikus dómot, bejártam a Römerhofot, végigsétáltam a Majna partján. A város története a messzi régmúltba vezethető vissza, már a történelem előtti időkben fontos átkelőhely volt. Az első írásos emlék 793-ból maradt fenn, a dokument a várost „Franconofurd" néven említi. Régi épületei közül érdemes még megemlíteni az Arany Hattyúhoz címzett házat, mely az egykori városháza volt, sajnos egy része a bombázások során romba dőlt. A már említett dóm eredete a 822-ben épített Mária kápolnára vezethető vissza, építése azonban jó néhány évszázadra elhúzódott. Ugyancsak súlyos károkat szenvedett. Frankfurtból elég nagy ugrással Hannoverbe utaztam. Itt ismét két napot töltöttem, mivel meg akartam látogatni az Állatorvosi Főiskolát. Érkezésemkor a romos pályaudvaron váratlanul valaki a nevemen szólított. Messner Tiborvolt az Zalaegerszegről, alattam járt a gimnáziumban, édesapját, aki katonatiszt volt, jól ismertem. Nagyon jó nevű család volt, emlékeztem, a fiú nem nagyon szeretett tanulni, minden más jobban érdekelte, mint az iskola. Nagy beszélgetésbe merültünk, amikor hirtelen közölte velem, hogy ő most Hamburgba utazik az Idegen Légió irodájához és be kíván lépni a francia Idegen Légióba. Hívott, menjek én is vele. Próbáltam megmagyarázni neki, milyen nagy ostobaságra akar vállalkozni. Megúszta a második világháborút és most le akar szerződni öt évre egy idegen ország különleges alakulatához, hogy valahol Afrikában vagy Ázsiában lőjjék agyon vagy szerezzen egész életre szóló trópusi betegséget. De hajthatatlan volt, makacsul ragaszkodott elhatározásához. Elválásunkkor mindketten sajnálkoztunk, ő azért, mert nem sikerült engem tervének megnyerni, én pedig azért, mert nem tudtam esztelen tervéről lebeszélni. Hannover, Niedersachsen fővárosa, hasonlóan, mint minden nagy német város eléggé megszenvedte a bombázásokat, az épületek több mint 50%-a romokban hevert. Először is a viszonylag épségben megmaradt nagyon szép Rathaust, a városházát kerestem fel. Itt élelmiszerjegyeket kaptam egy hétre és eligazítottak, hol találok éjszakai szállást és merre van az Állatorvosi Főiskola. 282