Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Kováts Jenő: Napló (1944-1946) • 199

hogy a nyilvántartás gondolata nem a németektől, hanem az amerikaiaktól származik. Az adatainkfelvétele után kaptunk egy tenyérnyi, angol nyelvű személyi igazolványt, melyre fénykép helyett ujjlenyomatunkat kellett nyomni. Rajta volt viszont két bűvös szó „Displacedperson ", elhurcolt személy. Ez apapírfeljogosított bennünket arra, hogy a szovjet zóna kivételével az amerikai, az angol és a francia zónában szabadon mozoghassunk. Életünk folyásában némi izgalmat hozott egy váratlan esemény. Egyik délután nagy lelkendezve jött haza Kissné lányával. Elmesélték, milyen meglepetés érte őket. Az országúton sétáltak, nem nagyon törődtek a mellettük elszáguldó amerikai jeepekkel. Ezeken a kocsikon az ami katonák általában nagy lezseren nem az üléseken ültek hátul, hanem a kocsi végét keretező fémlap élén nyugtatták feneküket, lábuk pedig a hátulsó ülésen pihent. Amint Kissnéék sétáltak, egyszer csak látják, hogy a mellettük elvágtató kocsi után valami kisebb tárgy csúszik az út betonján. Odaszaladtak és felvették, egy pénztárca volt. Nyilván valamelyik ami katona farzsebéből csúszhatott ki. Kétezer márka volt a tárcában, amerikaiak által nyomtatott márka, ami igen nagy pénz volt. Persze összeültünk, mit csináljunk a váratlan ajándékkal. Végül is rábeszéltük Kissnét, vegyünk egy pár lovat és egy kocsit, ez a hazamenetelben feltétlenül nagy segítségünkre lesz, holmijainkat felrakhatjuk, a hölgyek felülhetnek stb. Addig is míg hazamenetelünkre sor kerülhet, szabadabban, könnyebben mozoghatunk. így is tettünk. Néhány napos tájékozódás után a környező tanyákon sikerült egy viszonylag jó állapotban lévő kocsit és két 6-7 éves könnyű lovat venni elfogadható áron. A megmaradt pénzt visszaadtuk Kissnének. Jó hogy maradt pénz, mert a lovakat etetni is kellett és nem volt olcsó az időnkinti patkolás sem. Helyet kaptunk a szállásunknál lévő istállóban. Hamarosan ki is próbáltuk a lovakat hosszabb úton. Említettem már, hogy Kissné kimenekített holmiját egy Tittling nevű faluban hagyta. Egyik reggel befogtuk a lovakat és elindultunk a holmiért. Passaunál átmentünk a Duna-hídon. Hegyes, szerpentines úton haladtunk, nagyon szép vidék volt. Az útnak külön neve is van: Ostmarkstrasse. Mindjárt Passau határában szép várromot találunk, a neve Burg Rechenstein. Utunk második felében, közel már Tittlinghez három vár ötlik a szemünkbe. Ahogyan az út erősen kanyargott, hol jobbról, hol balról láttuk őket. Később megtudtam, hogy a XV. században épültek, de a XVIII. században elpusztultak, majd a múlt század romantikus korszakában épültek újjá. Nevük Saldenburg vára, Schloss Engelburg és Schloss Fürstenstein. Tittling Passautól 27 km-re fekszik. A lovakat a lehetőség szerint kíméltük a nehéz terepen, minden emelkedésnél leszálltunk és ahol szüksége mutatkozott, még toltuk is a kocsit. Kényelmes tempóban délután közepe táján már Tittlingben voltunk. Kissné viszonylag könnyen megtalálta a házat, ahol holmiját hagyta. Minden megvolt hiánytalanul. Nem lett volna okos dolog a délután második felében visszaindulni, ezért ott aludtunk. A két hölgy a házban, Tibor és én a pajtában. Reggel indulás vissza. Délután folyamán minden baj nélkül 265