Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Kováts Jenő: Napló (1944-1946) • 199

énekszámokat elsősorban operettekből, kis kuplékat. Jól emlékezem, az első előadások egyikén a társulat jó hangú bonvivanja Kálmán Imre operettjeiből adott elő részleteket. Többek között elénekelte a közismert dalt; „Mondd azt, hogy imádom a pesti nőket", ekkor egy fiatal hadnagy ráborult a zongorára és úgy sírt, mint egy gyerek. Nyilván feleségére vagy menyasszonyára emlékezett. Némán néztük a jelenetet. Felfedeztük, hogy az egyik uszály rakománya nagyon értékes lehet szá­munkra. Tele van új bakancsokkal, nyúlprém mellényekkel, gyapjúharisnyá­val, talpbőrrel, szövettel, ér-és karmelegítőkkel, óriási tétel volt. Az uszály kor­mányosa abból élt -fizetést most nem volt honnan kapni - hogy időnként az árujából valamit pénzzé tett vagy csereberélt. Végeredményben mindegyik uszá­lyos a rakományából élt, kapcsolatuk a vállalattal gyakorlatilag megszűnt. A háborús események lehetetlenné tették a mozgásukat, ittrekedtek. Hamarosan jóba lettünk ezekkel az emberekkel, becsületes, jó szándékú nép volt. Amikor pl. az a kormányos, akinek az uszálya meg volt rakva az említett bőr- és gyapjú­holmival megtudta, hogy milyen körülmények között élünk, valamennyiünket ellátott télire nyúlprém mellénnyel és gyapjúharisnyával. Pénzt nem fogadott el érte. Az egyik napon felkeresett az egyik kormányos, akinek az uszálya szénnel volt megrakva. Kért, segítsek egy üzlet lebonyolításában. Hallotta, hogy a ház­ban, ahol lakunk, a földszinten hentesüzlet van. Öt mázsa szénért füstölt húst akart a hentestől vásárolni. Közvetítettem az alku lebonyolításában, nem gon­doltam, hogy ebből még milyen viták lesznek. Először is nehéz volt a két csereárut, a szenet és a füstölt húst egy nevezőre hozni. Amikor ez végre sike­rült, akkor derült ki, hogy a német hentes füstölt marhahúst akar adni. Mi ma­gyarok viszont füstölt húson mindig sertéshúst értettünk. Éktelen viták kezdőd­tek, majdnem meghiúsult az üzlet, de a végén minden rendbejött. De volt az uszályosokkal más kalandom is. Egyik nap felkeresett az egyik hajós és a következőket mondta: - Ide nézzen, én tudom, hogy maga állatorvos. De beteg a feleségem, nem ismerek itt senkit és bizalmatlan is vagyok. Jöjjön el a hajóra, nézze meg az asz­szonyt, nagyon rosszul érzi magát. Teli van vízzel a hasa. - A szívével van baj? - kérdeztem. - Igen - válaszolta -, már régebb óta bajlódik vele. Szerencsére, amikor a Lagerhausban turkáltunk a megmaradt holmik között, számos egyéb gyógyszer mellett Novuritot is találtam. A huszonéves kor­ban az ember nem nagyon mérlegel, hanem cselekszik. így tettem én is. Magam­hoz vettem egy kifőzött fecskendőt és egy doboz Novuritot és elmentem az em­berrel az uszályhoz. Hát szegény asszony, tényleg rosszul érezhette magát. A vi­tium következtében nagy mennyiségű folyadék halmozódott fel a hasüregben, mely nyomta felfelé a rekeszt, komoly légzési nehézségei voltak. Lába is csú­nyán megduzzadt, nehezen mozgott, kapkodta a levegőt. Belenyomtam a pop­sijába egy Novuritot. A férjnek csak annyit mondtam, hogy felesége sokat fog pisilni az éjjel és reggel jöjjön el megmondani, mi az eredmény. Mondanom sem 17 257

Next

/
Oldalképek
Tartalom