Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Kováts Jenő: Napló (1944-1946) • 199

Maga a falucska kicsi volt, a főútvonal mellett kétoldalt egy-egy házsor, mögöttük kicsi mellékutca pár házacskával. A főútvonallal párhuzamosan futott a vasútvonal, azon túl már a Duna-part volt. Schalding és Passau között még egy kis település létezett, Heining. Lakosait nagyobbrészt nem az országút mellé települt kis falucska adta, hanem a hegyekben elszórt számos paraszttanya. Schaldinggal ellentétben csupán kis vasúti megállója volt, viszont itt volt a katolikus templom és a községháza (Gemeindeamt). Első dolgunk az volt, hogy körülnézzünk Schaldingban és a környékén. Az iskola földszintjén a Heininger-féle hentesüzlet volt, általában áru nélkül A harmadik házban találtunk egy kis szatócsüzletet, melyben élelmiszert is árultak. Két ötven éven felüli vénlány volt a tulajdonos, az első perctől állandó vevőjük lettünk. Mindketten állandóan komoly, savanyú arckifejezéssel jártak-keltek, el is neveztük őket Savanyú Teriéknek. Azonban a savanyú külső meleg, kedves szívet takart, ottlétünk alatt sokat segítettek rajtunk. Mivel mindig nagy tejivó voltam, örömmel fedeztem fel, hogy rendszeresen árulnak sovány tejet, amiért nem kellett tejjegyet leadni, de egy személy egyszerre csak fél litert kaphatott. Huncut mosollyal szolgáltak ki mindig, amikor utánozva a bajor tájszólást négy személyre kértem a Magamülit (sovány tejet). Első pillanattól tudták, hogy a négy személy én vagyok. Közel volt hozzánk a vasútállomás. Alasztics Tiborral arra járva, hamarosanfelfedeztünk egy idős magyar vasúti tisztet, aranygalléros, odahaza magasfunkcióban lehetett. Kiderült, hogy Salgótarjánban volt állomásfőnök. A vasútállomáson lakott egy kis szobában. Nagyon jóba keveredtünk, de a három lépést betartotta. Elvárta, hogy hetente egyszer meglátogassuk, ekkor kb. egy órát beszélgettünk. Amikor azonban elővette szekrénykéjéből a nem tudom honnan kerített Madeira-bort, akkor tudtuk, hogy távozni kell. Kaptunk egy pohárka borocskát és elbúcsúztunk. Következő héten megint elvárt bennünket. Errefelé már elég sok magyarral lehetett találkozni. Ekkor láttuk csak, hogy a háború vége felé milyen sokan hagyták el az országot, ki parancsra, ki pedig önként, utóbbiak közé általában családok tartoztak. Felfedeztünk Tiborral három magyar katonatisztet is, akikkel azután egészen jóba lettünk. Köztük ketten századosok voltak, Fejes Lajos és Halmai Tihamér, a harmadik pedig főhadnagyi rangban tábori lelkész, Fazekas Laci. Schalding mellett magyar hajósokra is bukkantunk. Kilenc uszály rekedt itt, nem tudtak már hazamenni. Kedves, rendes emberek voltak, többen feleségestül járták a Dunát. Kellemes, őszinte kapcsolat alakult ki közöttünk. Schalding vasútállomásának volt egy kis teherpályaudvara, melynek végén hatalmas, hatemeletes raktárház (Lagerhaus) állott. Ajtaja nyitva volt, nyilván a front átvonulása alkalmával feltörték és kifosztották. Ennek ellenére sok olyan holmi hevert szanaszét elszórva bent és kint, melyek nekünk még hasznosak voltak. Mint könyvbarátot, engem elsősorban a szétszórt könyvek érdekeltek, melyek - úgy látszik - senkinek sem kellettek. Láttunk itt mikroszkópokat, melyeknek hiányzott az okulár lencséje és rengeteg szappant. Ennek 255