Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Kováts Jenő: Napló (1944-1946) • 199

sokról tudtuk, hogy valahol megint kiszórtak egy rakomány apró bombát Tyúkketrecnek, vagy Mari néninek, varrógépnek neveztük ezeket a szovjet gépeket. Utóbbi elnevezés onnan származott, hogy motorjuk olyan kattogó hangot adott, mint a varrógép. Mint említettem, ezek a bombázások nagy károkat nem okoztak, de állandófélelemben tartották a lakosságot. Javában készülődtünk, amikor hirtelen egészen közelről hallottuk a lefelé zuhanó bomba suhogó hangját. Arra már nem volt idő, hogy a bunkerbe rohanjunk. Megmerevedtünk és vártunk. Természetesen ez mindössze néhány másodpercig tartott. Hatalmas robbanás, majd utána csend. Kiderült, hogy a laktanyának szánt és ferdén hullott bomba az utca túlsó oldalán, a velünk szemben lévő ház második emeleti egyik lakásának az ablakán vágódott be és ott robbant. Egy osztrák família csomagolt éppen, hogy elmeneküljön az ostrom elől, valamennyien ottpusztultak. Ha a pilóta egy másodperccel korábban oldja ki a bombát, akkor minket talál telibe. Közben beesteledett, ismét megérkeztek a Volkssturm katonák asszonyai férjük vacsorájával. Valamelyikünknek eszébe jutott, hogy kár veszni hagyni azokat a holmikat, amiket nem tudunk bepakolni, maradt egy csomó pokróc, apróbb holmik, tetemes mennyiségű pótkávé, stb. Megkérdeztük az asszonyoktól, nem vennék-e meg, így mi is egy kis pénzhez jutunk. De mennyire megvették, még ők hálálkodtak, különösen apótkávénak örültek. A végén még ismerőseiket is beküldték aznap este, mindent sikerült eladni. Közben jött a hír, hogy még az éjjel indulunk, legyünk készenlétben. Korán lefeküdtünk, hogy valamit pihenjünk is. Lefekvés előtt még kimentem a WC-re, már az ajtóban álltam, amikor megint hallom a lefelé zuhanó bomba suhogását. Mozdulatlanná merevedtem. Megint szerencsénk volt, nem találták el a laktanyát, pedig a németek fenemód világítottak az udvaron. Kora hajnalban, 2 órakor felvertek bennünket. Az éjszaka ellenére is, vagy talán éppen emiatt, egyre jobban és közelebbről lehetett hallani a harci tevékenységet, ágyúzást, géppuska- és géppisztoly sorozatokat. Bekaptuk az előző este kiadott hideg reggelit, majd sorakozó volt a laktanya udvarán. Gyorsan összeállt a zászlóalj menetoszlopa és elindultunk a legnagyobb csendben. Vigyázni kellett, nehogy lemaradjunk, mert az elsötétített városban alig láttuk az előttünk menőt. Fogalmunk sem volt, hogy a város melyik részén és merre megyünk, de tény, hogy előzőleg már bombázott vagy tüzérségi tűzzel lőtt utcákon haladtunk. Ropogott a lábunk alatt a sok üvegcserép, törmelékhalmokat kerülgettünk. Egy FLAK-TURM tetejéről a légvédelmi ágyú már nem a levegőbe, hanem valamerre az utcára tüzelt. Ez azt jelentette, hogy ott már utcai harcok lehetnek. Elértünk végre a Nordwest-Bahnhofra és nagy csöndben bevagoníróztunk. Ezúttal azonban nem marhavagonokba, hanem rendes személykocsikból álló szerelvénybe. Nagyban örültünk, hogy mégsem kell gyalogolni. Utazásunk azonban pünkösdi király ságvolt, csak rövid ideig tartott. Kb. 30 km-es bumlizás után megérkeztünkStockerauba. Hozzávetőlegesen északra esett Bécstől. Közben kivilágosodott. Keresztülmentünk a kisvároson, majd egy szabad 237