Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Kováts Jenő: Napló (1944-1946) • 199

Lőcshöz küldi a karpokat, azt a kocsit tolja már, Hullari. Ámde jön a Bodnár zászlós, ba....m azt az angyalát, Rejtőzzön el a terepen, szétrúgom ava....t, Hullari. Hát ezt vette Nagy főhadnagy zokon tőlünk, joggal. Közben egyre komolyabb hírek érkeztek a frontról és Budapestről. Súlyos harcokfolynak a főváros körül, egyre szorosabbá válik a szovjet csapatok gyűrűje. A móri frontszakaszon is megélénkült a harci tevékenység, mind sűrűbben lehetett ágyúzajt hallani. Bombázó gépeket láttunk vonulni, nyilván német gépek voltak, mert nyugatról keletre húztak és rövid időn belül hallani lehetett a ledobott bombák robbanását. Egyik hajnalban az éjjeli járőr egy szovjet katonátfogott el. Fegyvertelen volt, kihallgatáskor kiderült, hogy egyszer már fogságba került, onnan megszökött, de elhibázta az irányt, az ellenkező irányba indult, mint amerre övéi lehettek. Ahelyett, hogy közeledett volna feléjük, mindinkább távolodott és végül belénk botlott. Fiatal 20 év körüli fiatalember volt, kinézete alapján valahonnan a Szovjetunió ázsiai területéről. Ez volt az eső találkozásunk szovjet katonával. Egy fás kamrába zárták és őrt alítottak eléje. Ismételten havazott és egyre hidegebb lett. Nagy örömet jelentett, hogy a szakaszt sikerült végre parasztházaknál elhelyezni, megszűnt az iskolai nyomortanya. Szerencsére mi tízen, a régi évfolyamtársak egy helyre kerültünk. Egy jómódú gazdánál a tiszta szobát kaptuk meg, melyben emeletes ágyakat állítottunk fel, szépen elfértünk. Jól fűthető volt a szoba, barátságos a házigazda, végre emberhez méltó körülmények között lakhattunk. December 15-december 30. Közeledett a karácsony. Kihirdették, hogy mindenki szabadságra mehet, akinek lakóhelye nem esik még a szovjet csapatok által megszállott területre. Nagyon megörültünk. írtam azonnal anyámnak, hogy két barátommal, Hegedűs Gézával és Kovács Bélával, akik már nem tudnak hazamenni, karácsonyrapár napra Zalaegerszegre érkezünk. Másfél évvel később történt hazakerülésem után tudtam meg, hogy szegény anyám sütött, főzött, kacsát-libát vágott, csakhogy az éhes katonagyerekeket megfelelően fogadhassa. Sajnos hiába várt bennünket. Ugyanis karácsony előtt öt nappal közölték velünk, mégsem engedélyezik az eltávozást, mert annyira megszaporodtak a honvédségnél a szökések, hogy féltek, misem megyünk vissza. Egyetlen kivételt tettek csupán, azok a pesti illetőségűfiatal karpaszomanyosok, akik menyasszonyukat afővárosban hagyták, eltávozhatnak azzal a feltétellel, hogy az ifjú arával térnek vissza Hantára és itt karácsonykor együttes esküvőt fog részükre a század rendezni. Persze ezek elengedését alapos előzetes felmérővizsgálat előzte meg. Végül is 203