Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Durgonicsné Molnár Erzsébet: Tolna vármegye agrárkultúrájának eszmei veszteségei a második világháború következtében • 83

század eszmei politikai vihara azonban kiszolgáltatta őket a hatalomnak és szembe állította őket a megtévesztett és a háborútól megviselt - egyébként hasonlóan nehéz sorsú - magyar honfitársaikkal is. A nagyhatalmak, a kollektív bűnösség elvét vallva, a német ajkúak magyarországi kitelepítéséről döntöttek Potsdamban. Ez a nemzetközi döntés mozdította ki a németséget otthonaikból, gazdaságaikból és indította el őket újabb megpróbáltatásaik felé. Tolna vármegye középső területeit lakták túlnyomó részben németek. A völgysegi járásban az összlakosság 81%-át alkották, de nagy számban éltek még a simontornyai és a dunafbldvári járásokban is. Az 1941-es népszámlálás idején a megye lakosainak 26,7%-át, míg a negyvenötös gyorsfelméréskor már csak 24,8%-át tették ki. A legnagyobb lélekszámcsökkenés sorrendben a következő járásokban következett be; dunaföldvári (7778), völgysegi (6373), tamási (1875), simontornyai (601). Ezek a járások zömmel németek által lakottak voltak, feltehetően a csökkenés arányukhoz mérten érintette őket. Akár katonaként, akár munkára elhurcoltként kerültek távol az otthonuktól, mindenhogyan veszteséget jelentettek a megye termelőerejében. Már 1944-45 telén megkezdődött a német lakosság elhurcolása a Szovjetunióba. A munkaképes korú nőket 35, a férfiakat 45 éves korig vitték el. A völgysegi járás német lakosságának csaknem 10%-át vitték el januárban. A megyében élő németek többsége szegényparaszt volt, de nagyszámú kis- és középbirtokos is gazdálkodott. Jelentős mezőgazdasági munkás tartotta fenn magát időszakos vagy alkalmi munkákból. Az uradalmak és módos gazdák is szívesen foglalkoztatták őket, precíz, szorgalmas munkájukért. A földreformrendelet megjelenése és a Bácskából menekülő székelyek otthonkeresése megyénkben időben egybe esett. A rendelet értelmében megkezdődött a Volksbund tagjainak vagyon- és földelkobzása. Ez a németség számára internáló tábort és összeköltöztetést jelentett. Az akkori közhangulat helyénvalónak találta ezeket az intézkedéseket. Az ily módon gazdátlanná vált birtokok termény-, állat- és ingó készleteit lefoglalták, elsősorban a katonaság céljaira, de a közélelmezés igényeit is ezekből elégítették ki. Ide költöztették be a Dunántúlon hontalanul vándorló székely családokat is. Kezdetben gyakori volt a német és a székely családok együttlakása, ami természetesen sok súrlódásra, vitára, néha még tettlegességre is vezetett. De arra is ismerünk példát, hogy békességgel éltek egymás mellett. Természetesen nem volt könnyű egyik félnek sem a helyzete. Hadi munkára is elsősorban a németlakta községekből rendeltek ki munkabrigádot. Ilyen körülmények között gazdaságaik megműveletlenül álltak, elhanyagolttá váltak. Még nyáron is megmunkálatlan volt a svábság szőleje, földjeik szántatlanok maradtak munkáskéz hiányában. Az elöljáróságoknak kellett intézkedni, hogy az egykori német gazdaságokban a szükséges munkákat elvégezzék. A tervszerű kitelepítés 1946 telén indult és 1948 tavaszán zárult. Ezalatt az idő alatt Tolna vármegyéből mintegy 40 000 német anyanyelvűt telepítet103