Tolna Megyei Levéltári Füzetek 3. Tanulmányok (Szekszárd, 1992)
László Péter: Tolna megye 1956-ban • 71
tisztítsák a Rákosi-rendszerben kompromittálódott emberektől. Olyan álláspont alakult ki, hogy csak azok a vezetők maradhatnak a helyükön, akikkel a tömegek egyetértenek. Az elmúlt években a begyűjtést vezénylő, törvénysértéseket elkövető, ellenszenvessé vált vezetők leváltásáról döntést hoztak. 65 Leépítették az MDP idején felduzzasztott párt- és tanácsi apparátust. Különösen az idegenből a megyébe vezényelt káderektől igyekeztek megszabadulni. Döntést hoztak a volt ÁVH-sok leszerelésére, elszigetelésére. Hozzáfogtak a szétesett rendőrség újjászervezéséhez. Ma még kevés a rendelkezésünkre álló adat annak kiderítésére, hogy a szárnyait bontogató MSZMP-ben mekkora volt a szándék az új alapokra épülő politikai rendszer létrehozására. Az sem deríthető ki, hogy az országos vezetésben és a megyékben mekkora volt az a szellemi és politikai bázis, amelyik valóban szakítani akart a múlttal, ezért maradjunk a tényéknél. A történelmi realitás az, hogy a november 4-ét követő hónapokban a sorait rendezgető MSZMP és a Kádár-kormány is szinte kizárólagosan a régi, kipróbált, a forradalom napjaiban megrémült káderekre támaszkodhatott. Az adott helyzetben ez a mozzanat döntővé vált. A rákosisták és a reformerek között kialakult ellentétet Apró Antal 1956. november 18-i levele zárta le. Utasította a párt megyei vezetését, hogy jelenleg semmiféle leváltás és tisztogatás nem időszerű. 66 Apró Antal levele után viszont a reformerek sorsa pecsételődött meg. Pap Károlyt a szekszárdiak lokálpatriotizmusára alapozva azzal az indokkal távolították el a vezetésből, hogy „a megyét idegenek vezetik". November végén tapintható ki egyértelműen az a mozzanat, amikor a visszarendeződés elkezdődött. 1956. november 23-án - tehát egy hónappal a forradalom kitörése után - a Népszabadságban még ezt olvashatjuk: „Emélkezzünk a mai napon rájuk - a hősökre -, akik egy hónapja minden becsületes magyar akaratát együvé fogva életüket tették rá, hogy meghallja végre a világ: a magyar népnek elege volt a Rákosi-Gerő-féle uralomból. Nagy ár volt érte fiatal életük, de hősi haláluk egy egész nemzet szabadságának záloga lett. '* 7 Erről a pontról - tehát a felkelés jogosságának elismerésétől - indult el az MSZMP manőversorozata, amelynek eredményeképpen a hősökből árulók, ellenforradalmárok lettek. A felkelés teljes megtagadásáig több mozzanaton keresztül vezetett az út. Első lépésnek talán a december elején megtartott országos aktívaülést tekinthetjük, amelyen a felkelés négy okának felsorolása után kimondták, hogy Magyarországon „minden kétséget kizáróan ellenforradalom zajlott". A december hónapban lezajlott megyei rendezvények célja hasonló. Be akarták bizonyítani, hogy „végső soron "ellenforradalmi jellegű volt a felkelés. Az aktívaülésekre meghívott párttagság a hansúlyt ekkor még a Rákosi-rendszer bűneinek a felsorolására helyezte. Szenvedélyes hozzászólások hangzottak el az antidemokratikus, bürokratikus gyakorlatról, az értelmet megcsúfoló bérpolitikáról és parasztpolitikáról, a törvényesség durva meg90
