Tolna Megyei Levéltári Füzetek 3. Tanulmányok (Szekszárd, 1992)
Kolta László: Perczel Béla és a bonyhádi Hűséggel a Hazához! • 33
pesti Volksbund-székházból csempésztek ki éjszakánként fedett teherautókkal, hogy elkerüljék az útlevélvizsgálatot és a magyar állampolgárságról lemondó nyilatkozat aláírását. 57 A „megtiszteltek"'között voltak Bonyhád környéki fiúk is. A kiutazó csoportok egy Brünn (Brno) melletti kiképzőtáborban találták magukat, ahol önkéntes SS-jelentkezésre agitálták őket. A meglepett fiatalokat különböző fegyelmező gyakorlatokkal puhították a cél érdekében. 58 A félrevezetett és becsapott legények közül többen megtagadták az SSegyenruha felöltését és a katonai eskü letételét. Ezeket elkülönítették, s kínzó gyakorlatokkal gyötörték, majd később hazaküldték. Néhányuknak közben sikerült a táborból levelet hazajuttatniok a Bonyhád környékén élő - és mit sem sejtő - szülőkhöz. A tizennyolc éves N. Józsi magyarul írt leveléből idézünk: „A Volksbunddal énjólaktam, mert ők az ókák, hogy igy van... Már teljesen kivagyunk képezve és mindennap jöhet a parancs, hogy most megyünk a frontra. Kedves szüleim esküdni esküdtem de nagyon védekeztem az eskü ellen amedik lehetett, de hiába mégis megkellett törnöm. De a feltételt az SS be nem irtuk állá sem én sem azAdi és igy még nem vagyunkfölvéve. Es én addig védekezek hogy nem megyek a frontra ameddig csak leheti. Most már nem törődöm akár mit is csinálnak velem mert én nem vagyok Német állampolgár. És én nem jöttem ki önkéntes katonának hanem 3 hónapi sportra és én haza akarok jöni. Szeptember 19 én kint volt itt a Folksbúndtol két úr két vezető és én meg az Adi is fölírattuk a nevünket mert mi is haza akarunk meni mert nem vagyunk itt önként. De ez talán nem használ sokat. Kedves szüleim ha még egyszer akarnak látni akkor menjenek a dr. Básshoz és ne sajnáljanak semmitt mert a gyerekükről van szó és ha a dr. Báss nem segítene rajtam és társaimon akkor forduljanak a Német nagykövetséghez segítségére és adják tudomásul a Német követnek hogy milyen igazságtalanul kerültünk ki Német országba... Tehát ezt a foksbúndnak köszönhetjük hogy ennyire porúljártunk. " 59 A hasonló tartalmú levelek nyomán sok szülő Bonyhádról, Hidasról, Mázáról, Alsónánáról, Óbányáról stb. kérelemmel fordult Perczel Bélához 1941 október végén. Az aktív politizálástól magát távol tartó Perczel Béla iránt érzett tisztelet meggyőző jelei ezek. A gót betűs német nyelvű és a magyarul írt kérelmek közül három - egy bonyhádi és két hidasi - levélrészletet idézünk. Az egyikben a szülő leírja, hogy a hathetes sportkiképzés helyett „ők mint önkéntes katonák vanak gigülve és lek szikoruab gigébszesben vanak. És afiju mek izente hogy menjek el doktor Mull hesz hagy gertezem mek hogy kigülte őket gi mint önkéntes katonák, meg is kérdesztem ere azt felelte hogy 2 vagy 3 hétre hazajőnek. De afiju október másodikán azt irta hogy 3 digán el viszik frontra. Nagyon szeben kérem a Méltóságos urat ha tut segíteni." A második levélből: „Felkérem, hogy fiamat... kit 6 heti sporttanfolyamra Németországba hívtak onan haza hozni szíveskedjen. Fiamat ismeretlen okból ma a német Wehrmachtban van felvéve, és onnan haza kívánkozik". Aharmadik levélben a szülő leírja fiáról, hogy „ nevezett itt (ti. Magyarországon) újoncnak 53