Tolna Megyei Levéltári Füzetek 3. Tanulmányok (Szekszárd, 1992)

Cserna Anna: Bevezetés Nagy Károly kiadatlan Széchenyi István-tanulmányához • 149

az önmagáról alkotott kép is. Mindezeknek az összevetése izgalmas és sokat ígérő feladat lenne, amelyre a jelen keretek között nem vállalkozhatunk. Csupán néhány mozzanat megjelenítése lehetséges, amelyek alapján talán érzékelhetjük Széchenyi ellentmondásokkal teli életútját. Széchenyi István „becsületes, progresszista, ernyedetlen reformernek" mondta magát.

15 „Az ember csak annyit ér, amennyi hasznot hajt embertársainak, hazájának, ez által az egész emberiségnek."„Cselekednünk kell, ha élni akarunk, gyökeresen, mély sarkalatilag cselekedni. "Nagy utat tett meg, míg eljutott a nemzet szolgálatáig. Az idézett sorok tetteinek igazolására is elegendők lennének. Félelmetes mélységekig jutott el az önmegismerésben.

16 Naplóját, egyéb más írásait olvasva ellentmondásos, gyötrődő embert látunk, aki egyszerre volt rajongó természet, vad, kiszámíthatatlan, becsvágyó, anyagias, ugyanakkor fáradhatatlan és taktikus. A reformkori Széchenyi István bírálatára többek között a kor ellenzéki politikusai vállalkoztak, és annak hangot is adtak a korabeli újságokban, folyóiratokban. A kritika elsősorban Széchenyi és Kossuth vitájában került a nyilvánosság elé. Az ellenzékiek közül azonban többen is tollat ragadtak, hogy a saját szempontjaikat, meglátásaikat összevessék Széchenyiével, és személyéről ítéletet mondjanak. Az írások közül több nem is került kiadásra. Nagy Károly tanulmányán kívül még egy ilyen kortárs munkáról tudunk. 1985-ben Hallgatásra kárhoztatva Gyurmán Adolf kiadatlan röpirata címmel Varga János bevezetőjével és szerkesztésében adták ki. A röpirat válasz volt a „Politikai Program Töredékekre". Gyurmán Adolf hírlapíró az ellenzék nevében az ellenzék programját foglalta össze. A két kézirat sorsa nagyon hasonlított. Egyiket sem nyomtatták ki megírásukat követően, talán a jól működő cenzúra miatt. Létezésükről tudhattak barátok, ismerősök. Elképzelhető, hogy az ellenzékiek között kézrőlkézre jártak a fogalmazványok, és lemásolva terjesztették azokat. Mindkettő másolatban, egy-egy ellenzéki hagyatékában maradt meg. A két írásban több ponton nézetazonosság mutatható ki. Gyurmán Adolf Széchenyi politikáját „kápláros" politikának nevezte, utalva ezzel katonai múltjára. Az 1840-es évek politikusát bírálta, azt a Széchenyit, aki kezet fogott a kormánynyal, aki azt állította, hogy a „kormány abstractejó és becsületes", mindezt kellő indoklás nélkül. A „töredékeket"gondolatról gondolatra cáfolta. Közjogi alapon vizsgálta az ország függetlenségének, önállóságának jogosságát. Ezzel kapcsolatban nagyon érdekes megállapítást tett, miszerint Magyarország az örökösödési joggal nem Ausztriához, hanem a dinasztiához kötötte magát. Gyurmán írása nem pusztán politikai röpirat, hiszen Széchenyi pályájának lélektani oldalát is nézte. Magyarázatot keresett tévedéseire. Szerinte Széchenyi akkor tűnt fel, amikor a nemzet már felismerte, hogy alkotmányát és nemzetiségét veszély fenyegeti. Egy Bécsben élő arisztokratától nem volt várható, hogy nemzeti ügyek szószólója legyen, hogy magyarnak vallja magát. Népszerűségének alapja ez volt. Emiatt a köréje sereglő Jobb154