Tolna Megyei Levéltári Füzetek 3. Tanulmányok (Szekszárd, 1992)
Cserna Anna: Bevezetés Nagy Károly kiadatlan Széchenyi István-tanulmányához • 149
kai múltja és kapcsolatai miatt letartóztatták az „öreg republikánust". 1853ban sikerült kijutnia Párizsba, ahol 1868-ig, a haláláig élt. A párizsi éveket a tudományok művelésével töltötte. 8 Számunkra magyarországi évei figyelemre méltóak. 1845. után Nagy Károlyt a birtokok igazgatásán túl bicskei obszervatóriumának megépítése és berendezése érdekelte elsősorban. Azonban a tudomány kedvéért sem mondott le a politizálásról. Nem volt képes függetleníteni magát az országban történt változásoktól. A Széchenyi-tanulmánya keletkezésének időpontját is 1845-1848 közötti időhatárban kell keresnünk. Az értekezéssel kapcsolatban a datálás kérdése talán a legfontosabb tisztázni való. Miután a másolaton dátum nem szerepelt, a következtetés módszerével próbálkozunk. A szöveg elemzésével, a sorok közti olvasás segítségével meghatározható a keletkezés éve. Nagy Károly az 1847. februárban kiadott Széchenyi Politikai Program Töredékei előtt írta tanulmányát. Nem ismerhette a „programot", mert különben nem hagyta volna szó nélkül. (Mint ahogy az ellenzékiek részéről azonnal számos válasz született Széchenyi „töredékeire".) Széchenyi egyéb írásaira viszont tett megjegyzést. A szövegből kitűnt az is, hogy az 1845. év történéseinek hatása alatt fogott az íráshoz. Ez évtől erősödött az osztrák nyomás az országra, bevezették az adminisztrátori rendszert. A konzervatív tábor szerepe megnőtt. A vármegyék élére a frissen kinevezett adminisztrátorok tisztújítást rendeltek el, aminek következtében a vármegyei tisztségeket is a konzervatívok töltötték be. Az ellenzék vidéken is kénytelen volt meghátrálni. Ebben az évben lett Széchenyi „osztrák" hivatalnok, azaz a Helytartótanács egyik alosztályának, az országos közlekedési ügyekre ügyelő és intézkedő bizottság alelnöke. És végül még egy konkrét dolog bővíti a kört. Nagy Károly az éppen kibontakozó és Széchenyi által sokat bírált védegyleti mozgalmat is értékelte a dolgozatában. Az osztrák rendszer szembetűnő megnyilatkozása miatti aggodalmai nem voltak pusztán félelmek. Nagy Károly borúlátása abból fakadt, hogy szerinte az „1843-44 évi országgyűlés végképen eldöntötte a kérdést és semmire többé támaszkodnia e népnek nem lehet." Ezek a tények szolgálnak alapul annak állítására, hogy a tanulmány nagy valószínűséggel 1846-ban készülhetett. Nagy Károly írása a politikai vitairodalomhoz, az összefoglaló és az elemző munkák közé egyaránt sorolható. Ha ez a megállapítás vitatható is, az nem, hogy az értekezés az utóbbiak között is megállná a helyét. A hatalmasra duzzadt Széchenyi-irodalom egy részének áttekintésére vállalkozott Varga Zoltán abból a szempontból, hogy milyen volt a XIX. század második felének, illetve a XX. század első két évtizedének Széchenyi-képe. A Széchenyi-ábrázolás fő irányai a magyar történetírásban 1851-1918. című könyvében az első, Széchenyiről szóló átfogó tanulmány szerzőjéül Kemény Zsigmondot nevezte meg. Kemény Zsigmond 1851-ben írta művét, amelyben saját társadalmi helyzetéből és centralista nézetéből 151