Tolna Megyei Levéltári Füzetek 2. Tanulmányok (Szekszárd, 1991)

T. Mérey Klára: Mai dunántúli kisvárosok a dualizmus idején különös tekintettel Tolna megyére. • 5

Az 1877. évi helységnévtár szerint Palota (Várpalota) mezőváros volt, melyhez 6 puszta tartozott. 861 házban 5536 lakos élt. Ez is megemlíti a 4 felekezetet és a tágas határt. Törvényszék, járásbíróság és adóhivatal Veszprémben volt. Helyben található azonban vasútállomás, távírda és posta. Népességének alakulásáról, a fogyó tendenciáról már beszéltünk. Most csupán néhány konkrét adattal egészítjük ki ezt a képet. 1881-ben 831 házban 5359 lakostjegyeztek fel. 1910-ben 874 házban 5440 lakos élt. A népesség fogyása 1881 és 1900 közt volt megfigyelhető, de a házak száma ebben az időszakban is növekedett. Az 1890-es években az ismertető nagyközségként említi a veszprémi járásban. 1891-ben 5161 magyar lakosa volt. Több egyesület működött a városban. Vasútállomás, posta és távírdán kívül posta-takarékpénztára van. A település akkor is a Zichy grófi család palotai uradalmának központja volt, de a Sztáray grófi család tulajdonában volt. A századfordulón lakosainak száma 5 ezret alig haladta meg, így tehát a közepesen népes települések közé tartozik. A foglalkozás szerkezete ipari és kereskedelmi jellegét hangsúlyozza. Míg az összes keresőinek aránya a mezőgazdaság és az őstermelés terén 1900 és 1910 között 36%-ról 25%-ra esett vissza, addig az ipar keresőinek aránya 28-ról 35, a kereskedelemben dolgozóké 7-ről 10%-ra növekedett. Ugyancsak megnőtt a közlekedésben dolgozók aránya is (2,6-ról 3,4%-ra). Ez a település már a bányászoknak is otthont adott. 1900-ban a kereső népesség 2,4%-a volt bányász, 1910-ben pedig 6,4%-a. Alacsony a közszolgálatban dolgozók aránya és a véderőé is. A napszámosok számaránya nőtt (6,7-ről 7,4%-ra), a házicselédeké viszont csökkent (8,5%-ról 4,8%-ra). Mindez a település fejlődésének stagnálását, illetve bizonyos mértékű hanyatlását jelzi. Veszprém megye déli csücskében található a ma Somogy megyéhez tartozó Siófok település. Ez a kisváros 1968-ban Balatonkilitivel egyesülve nyerte el a városi rangot. Az utóbbi Somogy megyéhez tartozó település volt, s tulajdonképpen a Siófok törzstelepüléssel teljesen egyenrangúnak számított. Az 1860-as években Siófok magyar falu volt, s csupán az emelte ki a többi balatoni település közül, hogy a buda-kanizsai „vaspályavonalban"feküdt, s vasútállomásáról hajón el lehetett jutni a sokáig vasút nélkül lévő Balaton északi partjára. Lakosainak száma alig haladta meg ekkor az 1100 főt. Fő birtokosa a veszprémi káptalan volt, de mivel itt kevés volt a majorsági birtok, mert szűk volt a határ, ezért azt többnyire a volt úrbéres gazdák használták. Fényes Elek megemlíti a fiirdőintézetet és a helyben lévő postát. Az 1877. évi helységnévtárban falu és fürdőként szerepel az enyingi járásban. 125 házban 1884 magyar lakost jegyeztek fel. Adóhivatala és törvényszéke Veszprémben volt, járásbírósága Enyingen. E település ekkor még az alacsony népességű helységek közé tartozott, de lakosainak száma növekvő tendenciát mutatott. 1870-1890 között 16%-kal, 1881 és 1900 között 9%-kal, 1900 és 1910 között 11%-kal nőtt lakosainak száma. 1881-ben 243 házban 2290 lakos élt. 1900-ban 377 házban 2496 főt jegyeztek fel. 1910-ben pedig 473 házban 2768 fő lakott. Az utolsó évtizedben a nagy fejlődést már Siófok egyre inkább kibontakozó furdőkultúrája mozdította elő. Az 1890-es években nagyközségként szerepel, ahol 2381 magyar lakos élt. A déli vasút melletti kedvező fekvését emelik ki a leírások, továbbá köztudottan 1891 óta egy részvénytársaság modernizálta, ill. kiépítette ott a fürdőtelepet. A 36 hektáros parkban díszes szállókkal és nyaralókkal orvosilag is ajánlott fürdőhely volt. Az orvosok idegbántalmak, vérszegénység és „görtvélyesség" (tüdőbaj) elleni használatát javasolták. Ekkor már lóversenyeket is szoktak ott tartani. 31