Tolna Megyei Levéltári Füzetek 2. Tanulmányok (Szekszárd, 1991)

Vecsey Albert: A gümőkór története Tolna megyében • 157

már régebben alkalmazott sebészeti és a levegőtöltéses gyógykezelés mellett. Röviden meg kell ezekről az eljárásokról is emlékeznünk. Az 1940-es évekig is próbálkoztak különféle gyógyszerek adásával, már a múlt században is, de a baktériumok szaporodását gátló gyógyszerek ez eddig nem voltak ismeretesek. Csak 1944-ben ismerték meg a ma is fontos gyógyszerként használt Streptomycint, majd 1946-ban a PAS-t, és a TB

r

et, ma már nem is gyártják nálunk ezeket az akkor sokat érő gyógyszereket. S 1952-ben kezdték kezelni a gümőkóros betegeket az Isonicid nevű gyógyszerrel, mely azóta is egyik leghatásosabb gyógyszere a betegségnek. A későbbi években újabb gyógyszereket ismert meg a tudomány. A háború után mindössze 500 működőképes ágya volt az országnak a tuberkulotikus betegek ellátására. Rövidesen megnyílt a 100 ágyas lengyeltóti tüdőkórház, ahol Tolna megyei betegeket is fogadtak. Az elhelyezés és a kezelés mellett indokolttá vált a megelőzés terén is a fejlesztés: az 1948-as BCG-oltási időszak után 1952-től a kormányzat kötelezővé tette ezt az egyik leghatásosabb betegség-megelőzési eljárást. Megindult a tömeges tüdőszűrés is néhány területen. 1949. július 1jével állami tulajdonba került a Korányi Tüdőbeteg-gyógyintézet, mely ma is a tüdőgyógyászat központi és vezető gyógyintézete, Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet elnevezéssel.

109 1947-ben már 145 tüdőbeteg-gondozó intézet működött hazánkban - a legmagasabb szám 1944-ben 134 volt, a háború után ebből csak 23 maradt üzemképes -, az újak mellett a már üzemelők korszerűsítése is folyamatosan megtörtént. Az intézetek 60%-át már tüdőgyógyász szakorvos vezette. Az intézetekben vizsgálatra megjelentek közül 8,7% bizonyult fertőző gümőkórosnak, 23 000-nél valamivel több beteg. 1946-ban a gümőkóros halálozást Magyarországon 146%ooo-re becsülték (a háború után évente mintegy 12 600 ember halt meg tuberkulózisban), ami ugyanakkor az USA-ban 42, Dániában 44, Svédországban 46, Angliában 73°/

00

oo volt. 1952-es adatok szerint az afrikai országokban a gümőkór az idő tájt a maláriával és a táplálkozási betegségekkel együtt a leggyakoribb ártalmak közé tartozott, s halálozásuk is a legmagasabb volt. A tbc megbetegedési aránya a dél-afrikai fehérek között 14,9%ooo, a benszülötteknél 319%ooo volt. A városokban két-háromszorosa a falusi lakosságnak. Viszont a mostoha körülmények miatt emelkedő jellegű volt a falusiak megbetegedési gyakorisága. Kenyában a 4 év alatti gyermekek 3%-a, az 5-9 évesek 13%-a volt fertőzött, Sierra Leonéban pedig a 12 éves gyermekek 60%-a. Több országban még nem volt tüdőgyógyász szakorvos sem.

110 A hatásos gümőkór elleni gyógyszerek forgalomba kerülésével legfontosabb feladat volt a súlyosabb állapotú betegeket az élet számára megmenteni. Ezután már az lett a feladata a tüdőgyógyász hálózatnak, hogy a gümőkórt tüdőszűréssel minél koraibb szakában ismerje föl, majd úgy kezelje, hogy mielőbb ismét munkaképessé váljék a beteg, minél kevesebb maradvánnyal. A beteg emberrel való törődést mutatja az 1960-ban megjelent 42/1960. Korm. sz. rendelet, melyet a második tuberkulózis törvénynek nevezhetünk.

111 A rendelet a gümőkór elleni küzdelem továbbfejlesztéséről és az újabb tennivalókról szól. Kiemeli, hogy „A gümőkór elleni küzdelem egész népünk ügye." A tbc leküzdése az egészségügyi tevékenységen túlmenően megkívánja a lakosság, ezen belül a tbc-s betegek élet- (lakás-, táplálkozás) viszonyainak, munkakörülményeinek és a közegészségügyi viszonyoknak további javítását, valamint az állati eredetű tbc-s fertőzés lehetőségeinek kiküszöbölését. Néhány pontja e rendeletnek: a tbc megelőzése, a betegek felkutatása, gyógykezelése, gondozása az állami egészségügyi szolgálat vala182