Tolna Megyei Levéltári Füzetek 2. Tanulmányok (Szekszárd, 1991)

Schweitzer József- Szilágyi Mihály: A Tolna megyei zsidók története 1868-1944 • 51

megfogyatkoztak, ami ennél is lényegesebb: alig vettek részt a gyáripar létrehozásában. Egyébként nem zsidó viszonylatban is hasonló a helyzet. Joggal állapítja meg ifjú Leopold Lajos: „Kisiparunk elpusztult, de nagyipar, mely elpusztította, másutt épült. Odatódult a kenyérvesztett emberek tömege. "

u A gyárakat sújtó adórendszer és az osztrák ipari termékek óriási versenye zsidót, nem zsidót egyaránt elkedvetlenített, sőt, az 1896. évi állapotokat bemutató pécsi iparkamarai jelentés a,feltűnően tartózkodó" tőkét is elmarasztalja. Leopold kimutatása szerint a Dunántúl 11 vármegyéje közül Tolnában legvérszegényebb a gyáripar. Kivételszámba megy Fried Bernát simontornyai „gyárszerű tímárüzlete." A századforduló után némileg szépült az iparstatisztika nyújtotta látvány. Bonyhádon a zománcárugyár, majd cipőgyár, Dombóváron a téglagyárak, Gyönkön és Tolnanémediben a posztócipőüzemek, s egy sor sajtüzem megyeszerte nőnek ki a földből. De ezek közül nagyon kevés a zsidó kezdeményezte alapítás. Mint látni fogjuk, a kereskedelemben és a pénzintézetekben otthonosabban mozgott a zsidó pénztőke. A19. század elején Bonyhád iparában 58 zsidó mester 18 szakmában képviseltette magát, egy évszázaddal később már csak 20%-át találjuk meg a Völgység e központjában. Igazi kezdeményezésnek csak Freund Sándor bonyhádi és Kohn Ábrahám tel-avivi kereskedő 1884-ben létrehozott s a későbbiekben Kohn Testvérekként ismertté váló növényolaj-feldolgozója tekinthető. 1912-ben a Kohn Mayer és Fiai cég gyáráról is hírt adnak a statisztikák. Tolna megye speciális sajtüzemei között említik 1906-ban a Mauthner Testvérek caseingyárát.

13 Bonyhádon időzve vessünk egy pillantást a kevésbé ismert Weisz Jakab és a közéletben sokat nyüzsgő Raubitschek Izor nyomdájára. Utóbbinál a héber betűs hittudományi értekezéseken kívül a Bonyhád és Vidéke című társadalmi, szépirodalmi és közgazdasági hetilapot is nyomtatták.

14 Ipartörténeti szempontból is érdekes lehet Ausch Sámuel és Krausz Salamon téglagyárainak az ortodox felfogású zsidókra oly jellemző szombati üzemeltetése. A zsidók heti pihenőnapján a kemencék tüzelésének leállítása tetemes veszteséggel járna, ezért a péntekesti gyertyagyújtás előtt szombaton az esthajnal feljöveteléig (azaz: a szombat „kimeneteléig") huszonnégy órára „eladták"gyáraikat a keresztény üzemvezetőknek, akiknek ez idő alatt a gazda gondosságával kellett a termelés folyamatosságát biztosítani, majd az eredményről Auschnak és Krausznak elszámolni.

15 A szolgáltatóiparban említésre méltó Heisler Jenő gőzmosodájának megépítése és berendezése a Gyár utcában és a mozivetítés a Zucker Szállóban. Singer László pedig az autóbuszüzem társtulajdonosaként kamatoztatta tőkéjét. Elköszönve Bonyhádtól, hadd említsük illetve idézzük a bonyhádi zsidók életét kitűnően felelevenítő (Tel-Avivban 1965-ben megjelent) monográfia egyik megjegyzését: „...az emlékezetemben elférő néhány évtized alatt két, a galutban egyáltalán nem zsidó foglalkozásúnak mondott kétkezi munkást ismertem: egy szénbányászt és egy kéményszeprőt. "

16 Paks monográfusa -jóllehet a zsidó kereskedemmel érdemeinek megfelelően foglalkozik - említést sem tesz zsidó iparosokról.

17 T. Mérey Klára tanulmányából Kramer Mór és Társa gyapjúfonó-, kötő- és festőgyárának létezéséről szerzünk tudomást. Az 1926. évi gyárvizsgálati jegyzőkönyv Pakson két fonógyárat regisztrál, bár különös, hogy Schmolz „gyára"mindössze 5-6 főt foglalkoztat, s a Kramer cégnél is csak 4-6 munkást regisztrálnak.

18 Grűnvald Fülöp a paksi hitközség életét felvázoló dolgozatában megemlíti, hogy a Rosenbaum család tagjaitól vezetett nyomdában jelentek meg a magyar ortodox rabbik talmudikus művei és responzumai 56