Tolna Megyei Levéltári Füzetek 2. Tanulmányok (Szekszárd, 1991)

T. Mérey Klára: Mai dunántúli kisvárosok a dualizmus idején különös tekintettel Tolna megyére. • 5

száma és aránya (5, illetve 3%). Viszonylag magas a közszolgálatban állóké (7%), amit a város közigazgaztási jellege (járási székhely) is indokol. Feltűnően magas a véderő aránya (14%). Kőszegen ugyanis nemcsak katonai iskola volt, hanem egy honvéd zászlóalj is. A napszámosok rétege az átlag körül van, s a házicselédeké is csupán 1900-ban múlja felül az átlagot (12%, 1910-ben már csak 9%). Érdemes megemlítenünk, hogy egy állami fatenyésztési biztos is működött a város területén. Feltűnően magas (12%) volt az egyébbel jelzett réteg aránya, amire később még visszatérünk. Kőszegtől délre helyezkedett el a másik 3 fontos, a típusba sorolható település: Vasvár, Körmend és Szentgotthárd. Mindhárom mezőváros volt az 1870-es évek elején. Vasvár, amely hajdan megyeszékhely volt, az 1870-es években a körmendi járásba tartozott, és igen alacsony lélekszámú település volt. Az 1880-as évektől ugrásszerű fejlődésnek indult, és bár ez a dinamikus népességszám-növekedés a századforduló után lelassult, de nem tört meg. Festetics György gróf egyik uradalmának központja volt itt, amelynek termékeny határát említik a leírások. Földesurai közt találjuk még a szombathelyi káptalant és a Domonkos-rendi szerzeteseket is. Postahivatala volt már az 1860-as években. Az 1890-es években a 20 év előtt még 1000 főt sem elérő település lakosainak száma meghaladta a 3 ezret. S noha kisközségi státusban volt járási székhely lett, ahol járásbíróság, takarékpénztár, vasútállomás, posta- és távíróhivatal is volt. Az ismertetők alsófokú ipariskolájáról tesznek említést, és a IV. Béla által alapított, s a török alatt elpusztult Domonkos-rendi férfiés női kolostorról emlékeznek meg, amelyet 1687-ben Széchenyi György prímás állított vissza. Régi vára ekkor már elpusztult. A leírások fontosnak tartják megemlíteni a Vasváron folyó élénk marhakereskedelmet. 1910-ben 563 házban 4194 lakost írtak össze, vagyis népességszáma a kisebb települések közé sorolja. Kereső lakosságának foglalkozási szerkezete még a hagyományoshoz áll közel. Dolgozóinak 42%-a foglalkozott mezőgazdasággal, s 26%-a iparral. A kereskedelem jelentőségét mutatja a kereskedők viszonylag magas aránya (6%), míg a közlekedésben foglalkoztatottaké nem lépi túl az átlagot (2,8%). Viszonylag magas a közszolgáltatásban foglalkoztatottak aránya, de alacsony a napszámos és a házicselédség aránya (1, illetve 6%). Vasvártól nem messze fekszik Körmend, ahol a lakosság száma már az 1860-as években meghaladta a 4 ezer főt, s már akkor járásszékhely volt. Vasútja, távírdája és postája volt. A katolikus, evangélikus és izraelita felekezetnek is volt temploma, illetve zsinagógája. Körmend népességszámát tekintve a fejlődő települések közé tartozott, hiszen 1870 és 1890 között 26%-kal 1881 és 1890 közt 34%-kal, a századforduló első évtizedében pedig 13%-kal nőtt a népessége. Az 1890-es években nagyközség, amelyben közel 500 ház van, benne több mint 3 ezer lakos élt. Magyarok és németek lakták. Volt járásbírósága, körjegyzősége és adóhivatala. Csendőrszakasz-parancsnokság és honvédkaszárnya magasra emelte a lakosságon belül a véderő arányát. Már az 1890-es években élénk volt az ipara; gőzmalom, 2 ecetgyár és sörház alkotta ekkor a gyáripart. A Batthyány hitbizományi birtok központja volt, amelyet egy szép kastély képviselt. A leírások megemlékeznek ennek gazdag gyűjteményéről és levéltáráról és az azt övező angolkertről. Körmend kereskedelme igen jelentős volt, különösen gabonapiacát, marha- és fakereskedelmét említik a leírások. Körmendnek volt vasútállomása, postája, távírdahivatala. Két takarékpénztár és egy posta-takarékpénztár képviselte a hitelintézeteket. Az ipartestület és az alsófokú ipariskola az ipar fontosságát húzta alá ebben a településben. 19