Tolna Megyei Levéltári Füzetek 2. Tanulmányok (Szekszárd, 1991)

T. Mérey Klára: Mai dunántúli kisvárosok a dualizmus idején különös tekintettel Tolna megyére. • 5

dése. 1877-ben 277 házban 2111 magyar és német lakos élt. 1881-ben 309 házban 3080 lakost jegyeztek fel. 1910-ben pedig 708 házban 6415 lakost találunk. Népességszámának növekedése valóban dinamikusnak tekinthető. Az 1890-es években - az új közigazgatási reform után - mezővárosból kisközséggé degradálódott, s akkor már a szigetvári járáshoz tartozott. Élénk forgalmú helynek jelzik forrásaink. A magyar királyi államvasút somogyszob-barcsi vonalának és a Déli Vasút mohács-pécs-barcsi vasútvonalának csomópontja rendkívül élénk személy- és áruforgalommal. Fakereskedését emelik ki a lexikonok, amelyet egy ott létesült svájci érdekeltségű cég tett jelentőssé. Ez a részvénytársaság nemcsak a Dráva-part ősi tölgyeseit fűrészeltette fel, hanem még Horvátországból is érkezett ide sok értékes faanyag feldolgozásra, s szállították tovább Nyugat-Európába. Ez a cég alig másfél évtizedet töltött itt, majd átadta a helyét különböző „utódcégeknek", amelyek ugyancsak fafűrészeléssel, parkettagyártással stb. foglalkoztak. Nevezetesek voltak hatalmas raktárai, a századfordulóra kialakult malomipar, a sertéshizlaló-telep részvénytársaság, amely Ausztriába is szállított. Villanyvilágítási vállalata mellett fogyasztási és értékesítési szövetkezet, hitelszövetkezet, takarékpénztár is működött a századordulón már nagyközségi rangot elért és járási székhellyé vált településben. Különböző egyesületek és kaszinó tette otthonosabbá az életet. A Dráván az 1880-as évektől közúti híd, utóbb vasúti híd vezetett át Horvát-Szlavóniába. Barcs hallatlanul nagy ütemű fejlődését a kortárs Széchenyi Imre gróf Chicago fejlődéséhez hasonlította. Ezt a nagyütemű fejlődést tükrözi vissza Barcs 1910-ben mutatott foglalkozási szerkezete is. A mezőgazdaságból élők aránya viszonylag alacsony, 1900-ban a keresők 29-a, 1910-ben 23%-a dolgozott a mezőgazdaság és őstermelés területén. Iparának fejlettségét mutatja, hogy a kereső népesség 27%-át foglalkoztatta, a kereskedelem és a közlekedés pedig kiemelkedően magas arányban adott kenyeret Barcs lakosainak. 1910-ben mindkét foglalkozási kategóriában a kereső népesség 13,6%-a dolgozott. Viszonylag alacsony a közszolgálatban dolgozók aránya (4,6%), de a magasabb arányúak közé tartoznak a házicselédek (7%). A Somogyhoz tartozó járási központ Szigetvár magyar, horvát és német mezőváros volt az 1860-as évek derekán. Három és fél ezer katolikus mellett 30 református, 37 görögkeleti és 404 izraelita lakosa volt. A reformátusok kivételével mindegyik felekezetnek volt temploma, ül. imaháza, sőt egy ferences kolostor is volt a városban. A határban Czindery László örököseinek: a báró Wenkheim családnak volt ekkor nagyobb birtoka, amely már akkor teljesen külön volt választva a város birtokától. Az úrbéri per nem volt mentes a súlyos ellentétektől, s a városka Barcsénál kevésbé dinamikus, lefékezett fejlődése is nagyrészt erre vezethető vissza. Középületei közt városházát és postahivatalt találunk. Évente 6 országos vásár tartására volt joga, s számos kézműves lakott falai között. A hosszan elhúzódó úrbéri per éppen ezt a réteget tette tönkre elsősorban.

4 A népesség száma lassú fejlődést mutat. 1870 és 1890 között mindössze 8, 1881-1900 között 12%-os a népesség növekedésének aránya, míg a századforduló első évtizedében ez 10%-ra csökkent. 1877-ben mezővárosként szerepel a helységnévtárban, amelyhez 4 külterületi lakott hely tartozott. 692 házban 4703 lakos élt. 1881-ben 733 házban 5014 főt jegyeztek fel. Vasút, távírda és posta volt a városban. 1890-ben nagyközség, ahol járásbíróság, adóhivatal, ipartestület, iparos tanonciskola és gőzmalom volt. A századforduló után Szigetvár lakosainak száma hamarosan meghaladta a 6 ezer főt. 1910-ben 917 házban 6153 lakost jegyeztek fel. Ezzel a vizsgálatunk tárgyát 13