A főlevéltárnok. - Dr. Hadnagy Albert élete és munkássága [Tolna Megyei Levéltári Füzetek 1.]- Tolna Megyei Levéltár (Szekszárd, 1991)

VÁLOGATÁS DR. HADNAGY ALBERT MUNKÁIBÓL

1766. évi ozorai jobbágyfelkelés, az 1848. évi ozorai diadal, az 1905. évi arató­sztrájk egy-egy olyan állomása a falu, a megye és az egész ország történelmének, amelyik a tündöklő középkori vár fényességével világít bele a magyarság egyetemé­nek sorsába." Eszterházy Pál nádor az 1696. évi május hó 8-án Bécsből kelt és Tolna várme­gye rendjeihez intézett levelében azt írja, hogy a napokban megtalálták őt az ozo­raiak, ezek a „nyavalyás embereink", akik őt Bécsben felkeresve amiatt panaszolkod­nak, hogy a vármegye módfelett és erejükön túl megterheli őket a katonai porció­zással. A nádor inti a vármegyét, legyenek tekintettel arra, hogy ez a falu csak most kezd lassanként települni és gyarapodni és ezért a közönséges terhek kivetésénél reá való tekintettel is legyenek kíméletesek, mert ellenkező esetben kénytelen lenne más orvoslási módhoz folyamodni. Ez a nádori levél önmagától beszél és igen hí­ven jellemzi azt a nyomorúságos helyzetet, amellyel a falvakat teremtő magyar jobbágyságnak különösen a települések első időszakában meg kellett küzdenie. Az ország nádora az ozorai jobbágyokat nem a testi alkatuk miatt illeti nyavalyás jelző­vel, hanem azért, mert a török hódoltság után pusztasággá vált területen mostoha életkörülményeik éppen e kifejezéssel voltak a leghívebben jellemezhetők. Való­színű, hogy Ozora újjátelepítése azonos feltételek és körülmények közt ment vég­be, mint a többi hercegi falué. Az ozoraiaknak azonban sohasem volt telepítési szerződésük, mert a falufoglalásra minden valószínűség szerint nem akadt vállalko­zó. A nádor emiatt arra kényszerült, hogy a falut részben a többi birtokairól hozott, részben pedig pénzen szerzett jobbágyokkal telepítse be. A telepítést a nádor halála után az örökösei tovább folytatták és az így újjátelepült falunak az úrbéri kötelezett­ségeit az 1750. évben urbáriummal szabályozták, melynek lényege szerint a földes­úrnak évi 12 napi robotot és egy, a Dunáig tartó hosszú fuvart tartoztak szolgáltatni. Ez az urbárium, amely tulajdonképpen az ozoraiaknak az 1743. év óta már állandó­sult úrbéri kötelezettségeit foglalta írásba, egyúttal életük folyamatát is meghatá­rozta és az ozoraiak, bár földesúri terheik bizonyára lényegesen emelkedtek azóta, a jobbágyi kötelékeik lazítására irányuló felkelésükig földesuruk ellen nem is száll­tak perbe. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy életük semmi változatosságot sem mutatott és hogy nem volt okuk a panaszra. Tolna vármegye az 1696. évben, az előbb említett panasz évében, a vármegyére kivetett katonai porciót 52 község közt osztotta fel, amelyek közül csak hat község fizetett többet Ozoránál és csak egy fize­tett ugyanannyit, vagyis 15 porciót 990 forint értékben, míg ugyanakkor például Szekszárdra csak két porciót vetettek ki 132 forint összegben. Igaz, hogy ez a kiveté­si arány a lakosság számához igazodott és azt bizonyítja, hogy Ozora már ekkor a vármegyének nyolc legsűrűbben lakott helységei közé tartozott, de az is igaz, hogy ezzel a megterheléssel vállukon nem ok nélkül tettek panaszt a nádornál túlterhel­tetésük miatt. Szó volt már arról, hogy a császári hadak beszállásolása minden egyéb tehernél súlyosabban nehezedett a jobbágyság vállaira és életüket szinte elviselhetetlenné tette. Nem meglepő éppen ezért az, hogy a nádor örökösei az 1726. évben óvást emelnek a vármegyénél a kaposvári, dombóvári, döbröközi, pincehelyi, tamási, ozorai és koppányi jobbágyaik elszökése és idegen földesurak és kiváltságos váro­sok által történt befogadása miatt. A Tolna megyei jobbágyok megszökését a leg­több esetben a császári katonaság eltartásának súlyos terhe idézte elő. Lacza János ozorai lakos az 1718. esztendőben azt panaszolja, hogy a császári katonaság a lovát azzal az ígérettel vette el tőle, miszerint csak a legközelebbi katonai állomásig ve­szik igénybe és onnan mindjárt visszaküldik. Ezzel szemben a lovát egészen Belgrá­dig hajtották magukkal és hónapszámra éppen a legnagyobb dologidőben fosztot­77

Next

/
Oldalképek
Tartalom