A főlevéltárnok. - Dr. Hadnagy Albert élete és munkássága [Tolna Megyei Levéltári Füzetek 1.]- Tolna Megyei Levéltár (Szekszárd, 1991)

VÁLOGATÁS DR. HADNAGY ALBERT MUNKÁIBÓL

továbbvezényelték. Nem is győztek eleget hálálkodni ezért a nagy jótéteményért, melynek teljessé tételét, vagyis a katonaság visszamaradt részének az eltávolítását is állandóan szorgalmazták földesuruktól. A vármegye többi részén a jobbágyfalvak helyzete lényegében azonos módon alakult az elkövetkezett évtizedek során, bár a Styrum-Lymburg Lipót gróf által gyakorolt bánásmódnak ugyanolyan értékű példaképe máshol ez ideig még nem bukkant elő. A jobbágyi életnek azonban lényegi tartalma nagyjában már azonossá és általánossá vált, a jobbágyi terhek mindenütt növekedőben voltak, a velük való bánásmód is egyre jobban szigorodott, hiszen a lakosságnak gyors szaporodása következtében a jobbágyok már hiába fenyegették volna földesuraikat az elköltözéssel, mint tették azt a simontornyaiak az 1712. évben. Az Eszterházy hercegi uradalom úriszéke az 1732. esztendőben a tamási jobbágyoknak öt vezető emberét korifeusság, tanácsadás és békességbontás miatt perbe fogta és 33 napig tömlöcbe záratta, csak azért, mert a jobbágyközösség megbízásából ellene mondottak olyan uradalmi követelésnek, amelynek teljesítésére az eddigi szokások szerint nem voltak kötelesek. A pincehelyi jobbágyok az 1745. évben azt panaszolják, hogy a herceg nem elégszik meg azzal, hogy kívánsága szerint elvállalták az évi 12 napi robotot, hanem most már hosszú fuvart is követel. A herceg a robot vállalása ellenértékeképpen elengedte nékik a vadászatokon elejtett vadak hosszú útra való és általuk teendő szállítását, megígérte, hogy a mészárszéket és halászóvizet, melyeket azelőtt is békességben bírtak, továbbra is használhatják és most mindezeket vissza akarja venni. A faluból kilencen már el is költöztek amiatt, hogy a szolgáltatásokban nincsen állandóság és ezek most rajtuk hagyták a porciójukat, ami a visszamaradtaknak még súlyosabb megterhelését jelenti. Az uradalom képviseletében ThanhofFer József intéző viszont megelőzőleg már azzal vádolta a pincehelyi jobbágyokat, hogy úrbéri kötelmeiknek nem akarnak engedelmeskedni. A két ellentétes álláspont közt az a történeti valóság, hogy Tolna vármegye még az 1725. évben az egész megyére érvényes úrbéri szabályozást állított össze, melyben az úrbéri kötelezettségeket szorosan meghatározta. Tolna megyének ez a korát és a többi megyéket megelőző cselekedete tulajdonképpen üdvös hatású lett volna azokon a helyeken, ahol az úrbéri kötelezettségeket semmilyen szerződés, vagy megállapodás sem szabályozta és ahol ennek következtében tág tere nyílott a visszaéléseknek. Ez a szabályozás azonban igen súlyos következményekkel járt azokra a községekre nézve, amelyek kedvező úrbéri szerződéseknek voltak a birtokában, s e következmény megismétlődött a Mária Terézia-féle urbárium bevezetése alkalmával is. E kor szelleméből egyenest következik, hogy a földesúr ezt az úrbéri szabályozást csak abban az esetben tartotta magára nézve kötelezőnek, ha az a korábbi úrbéri szerződésekhez képest reá nézve anyagi előnyökkel járt. A másik oldalon éppen olyan természetesen a jobbágyok görcsösen ragaszkodtak az önkéntesen vállalt kétoldalú szerződések megtartásához, melyeknek érvényességét a földesurak már nyakra-főre megtagadták s amelyek helyébe sietve igyekeztek új, egyelőre mérsékelt emelést tartalmazó szerződéseket életbe léptetni látszólag önkéntes, de valójában kierőszakolt kétoldalú megállapodás alapján. A pincehelyi jobbágyok esetében valóban az történt, hogy az uradalom saját megállapodásától egyoldalúan és erőszakosan eltérve a jobbágyi szolgáltatásokat az említett úrbéri szabályozás alapján követelte meg, ami ellen a törvényes jogaikhoz ragaszkodó pincehelyi jobbágyok természetesen minden erejükkel tiltakoztak. Ez az összeütközés már 1745-ben olyan jelleget öltött, ami előfutára volt a húsz évvel későbbeni eseményeknek. Az említett uradalmi intéző a vármegye útján vég71