A főlevéltárnok. - Dr. Hadnagy Albert élete és munkássága [Tolna Megyei Levéltári Füzetek 1.]- Tolna Megyei Levéltár (Szekszárd, 1991)

VÁLOGATÁS DR. HADNAGY ALBERT MUNKÁIBÓL

erő azonban diadalmaskodott mindeme szörnyűségeken és e sorsdöntő és magasztos nemzetfenntartó küldetésnek majdnem minden terhét egyedül hordozta. A Dózsa György által vezetett parasztfelkelés leveretése után a magyar jobbágyság elvesztette a nyomorúságos társadalmi helyzetében egyetlen vigaszát és megtartó erejét, a szabad költözködésnek jogát, amelyet az egyre erősödő feudális hatalom a maga javára gyakorlatilag már amúgy is erősen megnyirbált. A török időket átvészelt ősi lakosság, mely e megyében átlagban falvanként alig tett ki többet néhány családnál, mint hereditarius subditus, vagyis örökös jobbágy a Werbőczi István Hármaskönyvében foglalt korlátozások és terhek alatt élte tovább a maga századokon át megszokott és küzdelmekkel teli életét. Velük ellentétben a megyét újonnan betelepítő jobbágyság a 18. század első felében antifeudális küzdelmei során egyelőre némi lélegzethez jutott. A felszabadítás utáni első évtizedekben ugyanis az osztályerőviszonyok a jobbágyság javára tolódtak el, mert a földesurak a török uralom alól felszabadult területeken kénytelenek voltak a jobbágyság terheit enyhíteni, hogy új települések révén az ingyenes munkaerőhöz mentől előbb hozzájuthassanak és a nagytömegű ingyenes munkaerőnek egyelőre szerényebb keretek közt történő kizsákmányolásával újonnan szerzett nagybirtokaiknak kellő hasznát is vehessék. Tolna megye földesurai közt valóságos versengés indult a szorgalmas jobbágykezek megszerzéséért, és ez az oka annak, hogy ezekben az időkben általában igen kedvező feltételű telepítési szerződések jöttek létre a földesurak és a jobbágyok közt. E telepítési szerződések és az uralkodó osztállyal szemben helyi megtartó erőt és ellenállási eszközt biztosító, akkor még elevenen élő földközösség a jobbágyság számára évtizedeken át olyan kedvező életfeltételeket teremtett meg és állandósított, amelyeknek birtokában érdemes volt megküzdeni az őket sújtó terheken túlmenően ezzel a bűzös és egészségtelen mocsárvilággal is. Az örökös jobbágy, ha földesura nem élt vissza hatalmával, heti egynapos munkabeosztással, évente 52 napon át dolgozott ingyen személyében és igájával a földesurának, ezenkívül fizette a kilencedet és a tizedet, az évi egy forint adót és az egyéb kisebb földesúri haszonvételeket, s minthogy saját birtokot soha nem szerezhetett, századokon át politikailag jogtalan bérmunkássá vált. Lássuk tehát, hogy miképpen alakult velük szemben az újonnan települő jobbágyság társadalmi helyzete. E vonatkozásban természetesen egységes kép nem tárulhat elénk, mert a települők jó, vagy kevésbé jó helyzete mindig attól függött, hogy milyen körülmények közt történt a település és hogy milyen volt a földesura. Általánosságban azonban annyit meg lehet állapítani, hogy a német eredetű jobbágyok kevés kivételtől eltekintve kedvezőbb feltételeket kaptak, mint a magyarok, mert az utóbbiak általában 3 évi, vagy még ennél is kevesebb ideig tartó, míg a németek 6 éves tehermentességet élveztek. Ez a politika egyik megnyilvánulása volt annak a habsburgi politikának, amelyik a német eredetű lakosságnak szükségtelenül és indokolatlanul erőszakolt és kedvezményezett idetelepítésével a magyar nép fékentartására e vonatkozásban is céltudatosan törekedett. Az általánosan elterjedt nézetekkel szemben szükségesnek vélem megemlíteni, hogy a német telepesek egyáltalán nem jelentettek valami különös kulturális, vagy civilizációs előnyt az ország egyetemére, éspedig annál inkább nem, mert mezőgazdasági színvonaluk még évtizedekkel későbben sem érte el akár az örökös, akár a telepes magyar jobbágy gazdasági színvonalát, viszont ugyanakkor a magyarság a török és Habsburg-uralom alatt elszenvedett vérvesztesége ellenére is elegendő tartalékkal rendelkezett ahhoz, hogy a lakatlanná vált területeket a saját soraiból is benépesíthesse. A pusztasággá vált egykori magyar falvak helyén néhány magyar jobbágycsalád,