A főlevéltárnok. - Dr. Hadnagy Albert élete és munkássága [Tolna Megyei Levéltári Füzetek 1.]- Tolna Megyei Levéltár (Szekszárd, 1991)

VÁLOGATÁS DR. HADNAGY ALBERT MUNKÁIBÓL

Levéltár főigazgatójának felkérésére értekezleten is beszámoltam gyűjtőutam megszervezéséről és annak addig elért eredményeiről. Ennek az ügynek a szolgálatában a magam hatáskörében ennél többet tenni nem állott módomban. Gyűjtőtevékenységemet természetesen lankadatlanul folytattam tovább, éspedig annál is inkább, mert az általam előre látott események egyes tulajdonosokban megérlelték azt az elhatározást, amelyre egyszer már felkértem, hogy számolván a fejlődés irányával, ajánlják fel közgyűjteményi értékeiket levéltárunknak. E felajánlásokkal, bár azoknak végrehajtása során is elég sok és nehéz feladat hárult reám, e helyen nem foglalkozom, mert hiszen mégiscsak könnyebb volt ezeknek az átvétele, mint a gazdátlanul maradt értékeké. Munkálataim során személyemben mindössze csak egyszer fenyegettek meg a helybéliek, s e ténykedéseimet is mindössze csak egyszer gátolták rövid időre félreértés folytán. Ezzel szemben volt olyan eset is, amikor az elhagyott kastélyba települt volt uradalmi cselédség szándékaimat megértve maga nyújtott segítséget a kutatásban és önként adta át a kastélyból általa elvitt muzeális értékű festményeket és tárgyakat. Mindezek az értékek a vármegyei múzeumban nyertek elhelyezést, mely akkor még szintén megyei intézmény volt. Gyűjtőutamnak rögzítenem kell még egyik igen érdekes részletét. A Benyovszky-család iratairól van szó. Magánértesüléssel bírtam arról, hogy a grófnak elég nagy terjedelmű családi levéltára van. Ez a tulajdonos azonban mereven elzárkózott minden kísérletem elől, hogy az iratait megtekinthessem, s hiába próbáltam ezt elérni egyetlen bizalmasa, a jogtanácsosa segítségével is. Már az 1950-ik esztendőt írtuk, amikor kormányrendelet lehetővé tette a magántulajdonban lévő, de nemzeti értékű iratoknak bizonyos korlátok közt a biztonságba helyezését. Ennek a rendeletnek szellemében és némi erélyt is alkalmazva, végre sikerült bejutnom abba a helyiségbe, ahová az iratokat elrejtették, éveken át világosság és szellőztetés nélkül hagyván e helyiséget, de kitéve a szomszédos konyhából beáramló konyhagőz és nedvesség minden káros hatásának. A zsalugáterek kinyitása és a világosság behatolása után e helyiségben leírhatatlan és soha nem is feledhető látvány fogadott. Egerek és patkányok szaladgáltak az ajtó nyitására, a fény hatására a könyvmolyok ezrei és ezrei lepték el ruházatomat és testemet, a mennyezetről piszkos és szénfekete pókhálók csüngtek alá, és az iratok közt papírrágó fekete hernyók csúszkáltak mindenfelé mérhetetlen undort és borzadályt keltve. A szoba padlózatán már vastagon terült el az iratok elmállásából keletkezett nedves és porhanyós földréteg, itt-ott tarkítva egy-egy még olvasható levéllel, vagy más irattal. A polcokon lévő iratanyagban az egerek és patkányok sok helyen mély árkokat rágtak, részben vagy egészben megsemmisítvén ezáltal azoknak használhatóságát. Ilyen körülmények közt kellett hozzákezdenem ennek az iratanyagnak a megmentéséhez, melynek értékéről a tulajdonosának fogalma sem volt. Háromheti keserves munka után 52 kötegre terjedő iratanyagot sikerült innen kimentenem olyan nedves és penészes állapotban, hogy az iratok szárogatásához többheti időre és munkára volt szükség. A megmentett iratanyag összesen 18 fm terjedelmű és 12 darab ismeretlen középkori oklevéllel és a mohácsi vésztől kezdődően országos viszonylatban is rendkívül értékes iratanyaggal gazdagította levéltárunkat. Keserves fáradozás talán még soha nem hozott akkora gyümölcsöt, mint ennek a családi levéltárnak a megmentése, jóllelhet különböző okok miatt ezt a levéltárat már előzőleg eléggé súlyos veszteség érte. Kétségtelennek látszik azonban az, hogy a nagyobb arányú veszteség akkor következett be, amikor ez a levéltár éveken keresztül a külvilágtól teljesen elzárt állapotba került, mindaddig, amíg nem sikerült oda a már közölt módon bejutnom. 160