A főlevéltárnok. - Dr. Hadnagy Albert élete és munkássága [Tolna Megyei Levéltári Füzetek 1.]- Tolna Megyei Levéltár (Szekszárd, 1991)

VÁLOGATÁS DR. HADNAGY ALBERT MUNKÁIBÓL

E versek szerzője a Habsburg-uralomnak megtestesítőit, Windischgrátzet, Jellasicsot, Zsófia főhercegnőt maró gúnnyal és gyűlölettel ostorozta s tájékozott politikai értesülésének megfelelően e hangnemben gyakran emlékezik meg róluk, valamint többi társaikról. Nagyon találóan hasonlítja őket a pártütő angyalokhoz, akikkel az első csatát Szent Mihály kedette, de a pártosokat a mennyekből kiverte. így jutnak ők is a pokolra és marad meg a drága haza békességben, ha fegyver ékesíti minden magyar kezét. Fegyverforgatásra örökbecsűen ekképpen oktat: „... aki igaz magyar, ne legyen szomorú, mert a szomorúság a szívet fonnyasztja, a csata mezején a golyó is elkapja, ellenben a vitézt a fegyver sem fogja, sőt a rabláncot elharapja ". A Habsburg uralkodóházzal szemben nem tud teljesen elszakadni a magyarság történelmében olyan tragikus királyhittől, de azért ennek az uralomnak néhány sorban olyan kifejező erővel adja meg bírálatát, amilyet csak a nép egyszerű fia tud megalkotni a következő mesterkéletlen szavakban: „Folyamodtál más császárhoz, szégyelheted, a muszkához, hogy az rajtad segítene, téged királlyá tenne, két császárságösszefogna, magyarokon bosszút állna, ...nincs magyarod, nem nyerhetöl, olasztól is elszaladsz, de ha magyar sereged van, jég hátán is megállhatsz. "íme, a népköltészetnek olyan történelempolitikai szemléletével találkozunk, amelyet a Habsburg-ház sohasem tudott sem megérteni, sem felfogni s amelynek hiánya végül is trónjuk rombadőléséhez vezetett. Erre a történelmi fordulatra, jövőbelátóan is, nagyon illik két verssora: „...Nincsen okod dühöngeni, kezdete volt s vége van, légyen bár hatalmas császár, de egyszer csak oda van." Remek ellenéte ennek a misztikus, de azért ingadozó királyhitnek egyik költeménye befejező két sora: „Még egyszer kiáltom, Kossuth Lajos éljen, a vitéz magyarság muszkától ne féljen!" Az itt közölt két költemény a szabadságharc leverése után az akkori hangulatot tükrözi vissza. A vereség dermesztő frissesége ellenére mindenütt kicsendül belőlük a szabadság győzelmébe vetett feltétlen hit s ennek megfelelően a magyarságnak sok százados álma. E tanulmánynak szűkre szabott keretei nem engedik meg valamennyi versnek közlését és részletes elemzését, de alkalmat nyújtanak arra, hogy a figyelem a népi hagyományoknak, történelempolitikai szempontból való kutatására és rendszerezésére irányuljon. A népi hagyományoknak és különösen a népköltészetnek történetpolitikai szempontból való foglalkozása a magyar nép lelkivilágának élet- és történetszemléletének olyatén való megismeréséhez vezethet el, ami a magyar történeti múlt kettősségének, a nép és az uralkodó osztályok közt tátongó űrnek a végzetes nagyságát igazi mivoltában tárja majd elénk. Varga Antal, Salamon Imre és Salamon Péter szerencséjére az akkori törvényszéki elnök nem ismerte fel e népköltészetnek igazi értelmét s az osztrák csendőrségnek nagy igyekezettel megindított bűnügyét - e népköltészeti hagyományokat balga sóhajtásnak nyilvánítván - befejezetlenül hagyta. így aztán Salamon Imre és Péter kikerülhettek a vármegye börtönéből és Varga Antal sem került a császári haditörvényszék elé írásai miatt. A megvetett és lenézett népköltészetben élő szabadságvágy azonban majdnem száz éven át eleven mozgató erővé vált a magyar nemzet életének politikai küzdelmeiben. Forrás: Sárköz, a Babits Mihály Irodalmi Társaság folyóirata. Szekszárd, 1956. I. szám, 21-22. p. 147